Találatok az alábbira:

Hogyan lehetnénk boldogabbak? – Interjú Bagdy Emőkével

Szerző: onkentes on 2014/04/15
| 0

Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett klinikai szakpszichológusa és Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök vállalta a 2014-es Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok fővédnöki tisztségét. Ezen apropóból ezúttal a pszichológia tudomány elismert szaktekintélyével készítettünk interjút. Prof. Dr. Bagdy Emőke elmondta, a kelet-közép-európai régióban Magyarországon a legmagasabb az individualizmus, nem akarjuk észrevenni a másik ember szenvedését, miközben, ha segítünk másoknak, az az örömérzeten túl az immunrendszerünket is erősíti.

  • Hogyan lehetnénk boldogabbak? c. könyvében a boldogságnövelés tízparancsolatának egyikeként azt írta, tegyünk jót másokkal. Miért leszünk mi is boldogabbak attól, ha másnak örömet okozunk, segítünk?
  • Sokkal többről van szó, mint az örömről, amit átélünk, amikor adni tudunk. Adni annyit jelent, hogy képesek vagyunk, „hatalmunkban áll” mással jót tenni, s ez a szubjektív érzés óriási hatással van ránk, megnöveli énerőnket. Amikor ilyen mély erőket mozgósítunk, az immunrendszerünk is szabályosan csatasorba áll.

Tehát, amikor örülünk, az reflexszerűen örömhormon-termelődéssel jár, de hogy minek tudható be, hogy az immunrendszerünk, mely a saját egészségünket védelmezi, ily módon nekilendül, arra nem tudunk racionális magyarázatot adni, égi jutalomra kell gondolnunk.

  • Mennyiben él bennünk már a megszületésünk pillanatában a segítőkészség és mennyiben a környezetünk, a nevelés határozza meg?
  • A genuin altruizmus, vagyis önzetlen segítés genetikailag magunkba van zárva, azonban a kultúrának ki kell nyitnia ezt az ajtót. Ez a génkulcs lehet az, amikor gyermekként látjuk mások jócselekedeteit, hogy segítenek embertársaikon.

De már a néhány hónapos csecsemőknél is megfigyelték, hogy ha egymás mellé helyezik őket, az egyikük szomorú nyöszörgésére a másik nem csupán hasonlóképpen reagál, de odakúsznak, simogatják, sőt még meg is ölelik egymást.

Rideg szívűekké neveljük a gyermekeinket

  • Az idősebbek szájából sokszor hallani, hogy régebben sokkal többet segítettek egymásnak az emberek. Ez valóban így van, vagy idővel megszépültek az emlékek?
  • Sajnos egy olyan konzumkultúra hatalmasodott el életünkben, mely rendkívül kártékony hatással bír a mentalitásra: elemberteleníti, egoisztikus motívumokat erősíti. „Légy önző! Legyen neked jó! Törődj magaddal!” – s még lehetne sorolni a szlogeneket. A környezetünk arra buzdít, hogy önzők és individualisták legyünk szemben az egymás iránti figyelmességgel, szeretettel, segítségadással. A Kopp Mária-féle vizsgálatokban is kimutatták, hogy a kelet-közép-európai országokban nálunk a legmagasabb az individualizmus: csak magunkkal törődünk, nem vagyunk hajlandóak mások felé fordulni, s nem is akarjuk észrevenni a másik ember szenvedését.

Olyan kultúrában élünk, mely a tárgyakkal való bánásmódot átviszi az emberekkel való kapcsolatokba. Elhasználó, kihasználó, eldobó kultúra ez, melyben a régit, a rosszat eldobjuk ahelyett, hogy megjavítanánk. S ezt megsínylik a családok, a kisközösségek. Pedig, ha nem törődünk egymással, végünk: megdermed az emberi lélek, mely szeretet nélkül nem táplálódik újra. Pedig úgy kell a léleknek az étel, miként a testnek. A lelki táplálék pedig az egymással való törődés.

Emlékszem, egy éve történt, hogy valaki rosszul lett a Széll Kálmán téren. Az emberek egy része odament segíteni, s egy kislánynak is felkeltette az eset az érdeklődését. Édesanyja azonban erélyesen rászólt: oda se nézz, mert akkor nekünk is oda kell mennünk segíteni. Így neveljük félre gyermekeinket és tesszük rideg szívűekké.

Pedig, ha elsivárosodik a lélek, e hiányállapotában agresszívvé válik, ezt láthatjuk manapság világszerte.

  • Miért tartja fontosnak a Szeretethidat, melynek idén fővédnöke lett?
  • Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e program fővédnöke lehetek, melynek alapmotívumai, hogy segítsünk a rászorulókon, tegyünk a környezetünkért, szeretetben, békében együtt legyünk és közösségi élményeket szerezzünk. Számomra ez azért is sokat jelent, mert a Szeretethíd az elméleti keresztyénségből a hit általi cselekvés irányába léptet mindnyájunkat.
  • Mit üzenne a Szeretethíd résztvevőinek?
  • Egyetlen pillanatra se felejtsék el, amire felesküdnek azzal, hogy e mozgalomba belépnek: ezzel a tevékeny, cselekvő szeretet mellett köteleződünk el.

Intézmények összehasonlítása