Találatok az alábbira:

Református nevelőszülők találkoztak Polgáron

Szerző: gilicze.reka on 2015/07/28
| 0

A Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat – Nevelőszülői Hálózata immár negyedik alkalommal rendezte meg országos nevelőszülői találkozóját 2015. július 25-én, a Polgári Strandfürdő területén. A találkozóra Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdu-Bihar megyékből közel 400 nevelőszülő és nevelt gyermek érkezett.

A 2010-ben létrejött Nevelőszülői Hálózat azért szervezi a találkozót, hogy a nevelőszülők és a gyermekek is megismerkedjenek egymással, ismeretségek, barátságok alakuljanak ki, valamint a szolgálatban részt vevők megoszthassák örömeiket és nehézségeiket egymással, miközben kikapcsolódásra is van lehetőségük. A gyermekek egy része a nevelőszülői hálózat által minden évben megszervezett debreceni Dorcas tábor után itt találkozhat újra, a táborban kötött barátságok tovább mélyülhetnek.

Balogh Barnabás a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója nyitotta meg a találkozót köszöntőjével és áhítatával, majd Fodor Gusztáv Tiszaszentimre és Tiszaderzs lelkipásztora köszöntötte a nevelőszülőket és gyermekeket. A nevelőszülői hálózat részéről Bartalné Bódor Éva szakmai egység vezető mondott köszöntőt. A találkozó hivatalos megnyitása után vidám programokkal ajándékozták meg a jelen lévőket, fellépett a polgári Gimnasztráda táncsoport, koncertezett a Bary Family együttes és színpadra lépett Franczuz Erika énekes, aki dalaival fergeteges hangulatot teremtett. A művészek fellépése után a gyermekek és felnőttek birtokba vették a strandot, játszóteret, valamint a strand további szolgáltatásait.

A nevelőszülői munka sok áldozattal, lemondással jár, a református Nevelőszülői Hálózatnál dolgozó nevelőszülők szolgálatként tekintenek munkájukra, hivatásként élik meg a családjukba került hátrányos helyzetű, elhanyagolt, családjukban bántalmazott gyermekek nevelését és gondozását, a keresztyén erkölcsi normák átadásával, közvetítésével, saját példamutatással nevelnek. Az országos találkozók szervezésével a Nevelőszülői Hálózat vezetése ezt a szolgálatot szeretné megköszönni. A programra minden évben a helyszínt adó település nevelőszülői, nevelőszülő tanácsadói és az intézmény teljes vezetése nagy izgalommal készül, szeretettel várják a távolból odautazókat és nagyon izgulnak, hogy mindenkinek tartalmas, pihentető napot biztosítsanak. A rendezvények lebonyolításában nagy segítséget jelentenek az adományok, amelyeket a Magyar Református Szeretetszolgálattól kap a Nevelőszülői Hálózat.

Bartalné Bódor Éva
szakmai vezető

Fotó: Balatoni Réka

Intézmények összehasonlítása