Találatok az alábbira:

„Ha egy cigány belép egy református templomba, nem kellene megtagadnia a származását”

Szerző: gilicze.reka on 2022/04/05
| 0

Interjú Sztojka Szabina lelkipásztorral, az Országos Református Cigánymisszó vezetőjével

A Kiskunhalasról származó Sztojka Szabina novemberben lett a Magyarországi Református Egyház felszentelt lelkipásztora. A budapesti Skót Misszióban végzett szolgálata mellett idén februártól a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának lelkésze, valamint az Országos Cigánymisszió vezetője. Interjúnkban arról beszélt, milyen nemzetközi tapasztalatokkal érkezett meg új szolgálati helyére, mi a cigánymisszió lényege, és miben rejlik református identitása, illetve milyen célokat tűzött maga elé.

 

2013 és 2018 között szinte összeforrt a neved az Országos Református Cigánymisszióval: előbb önkéntesként, majd munkatársként segítetted a szolgálatot, 2019 elején azonban máshová vitt az utad. Mi történt veled az azóta eltelt időszakban?

2019 januárjában teológushallgatóként kerültem a budapesti Skót Misszióba mint exmisszus, és itt teljesítettem a teológiai képzésben előírt gyülekezeti gyakorlatomat is. Tavaly novemberben szenteltek lelkésszé, azóta beosztott lelkipásztorként szolgálok ebben a közösségben.

Mit lehet tudni a Skót Misszióról?

Angol nyelvű, nemzetközi református gyülekezet ez, amelyben a nálunk élő vagy tartózkodó külföldiek lelki otthonra találhatnak az Egyesült Államoktól Új-Zélandig. Számomra különösen fontos, hogy más kultúrák és nemzetiségek hogyan tudják együtt dicsőíteni Istent, itt pedig az első vonalban tapasztalhatom meg mindezt.

A SKÓT MISSZIÓRÓL

A budapesti Skót Misszió idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. A reformáció kezdetei óta szoros kapcsolatot ápoló két egyház, a Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház közös gyülekezeteként híd a kultúrák között. 1841 óta, amikor az első skót misszionáriusok megérkeztek Magyarországra, a Skót Misszió a „hitből fakadó szeretet kinyújtott karjaként” történelme során sokféleképpen szolgálta Budapest közösségét. Kezdetben a skót zsidómisszió egyik központjaként és a magyar református lelkiség megújulásának kiindulópontjaként, majd Budapest angol nyelvű lakosságának nemzetközi gyülekezeteként, újabban a háború sújtotta országokból érkezők menedékeként.

Honnan ered a nemzetköziség, a kultúrák szeretete?

Talán mi voltunk az első cigány család Kiskunhalason, amelyik külföldi cserediákot fogadott. Később egy cserediák-szervezetnél önkénteskedtem a gimnáziumi évek alatt, angol bibliatáborban tértem meg, érettségi után pedig önkéntes diakóniai éven voltam kint Angliában. Ezeken a helyeken mutatta meg nekem Isten, hogy cigányként is helyem van a világban, és nem kell szégyellni a származásomat. A másik ok talán az, hogy különböző kultúrákkal megismerkedve újabb és újabb szeletet látok Isten teremtéséből – mikor máskor találkozhatnék egy Tonga szigetéről érkező hívővel? De ugyanezt tapasztalom akkor, amikor az ország valamely másik részére látogatok cigány családhoz, és izgatottan várom a megismerést, ott hogyan élnek, milyen szokásaik vannak.

A kultúraköziség egy másik dimenzióját ismertem meg 2015-ben, amikor elvégeztem a Kiengesztelődési Szemináriumot, három évvel később, Ruandában pedig a tréninget is. 2019-ben csatlakoztam a kiengesztelődési szolgálat nemzetközi csapatához, és szemináriumokat, képzéseket tarthattam Ukrajnában, Litvániában és az Egyesült Államokban is. Fontos kiemelni, hogy amikor 2020-ban visszatértem Ruandába, sokan támogatták anyagilag az utazásomat. Egy hét alatt összejött a repülőjegyem ára, és még támogatást is vittem a szolgálathoz. Azt éreztem, az embereket megérintette a megbékélés üzenete, és kapcsolódni szerettek volna hozzá – hiszen nem mindenki jut el Ruandába vagy egy kiengesztelődési szemináriumra.

Miért tartod fontosnak, hogy ez a szolgálat Magyarországon is megjelent?

A legtöbb közösségben az együttélés, a közös szolgálat akadálya, hogy az emberek nagyon sok sérülést és bűntudatot hordoznak magukban. Ha csak evangelizálunk, kicsit távolságot tartva, vagy diakóniai szolgálatot végzünk, esetleg tanodát működtetünk, nem tartható, ha falak vannak közöttünk. Nem csak cigány és nem cigány között fordulnak elő nézeteltérések, ez származástól függetlenül mindenütt jelen van. Megláttam a kiengesztelődésben azt, hogy mit jelent, ha valaki bocsánatot kér tőlem a lelkészek nevében. Így tudok gyógyulni, és együtt szolgálni másokkal. Én is bocsánatot kértem másoktól a cigányok nevében, akiket bántottak, vagy éppen lenéztek. Ennek következtében felszabadultam a bűntudat súlya alól. Az egyház számára nagy próbatétel és a lehetőség a megbékéltetés szolgálata, ez pedig lehetőség arra, hogy kézzel foghatóan gyakoroljuk ezt. Semmire sincsen szükség, csak jelenlétre – minden más a Szentlélek munkája.

 

A Cigánymisszió szerkesztésében néhány évvel ezelőtt készült interjúkötetben úgy fogalmaztál, hogy multietnikus gyülekezetről álmodsz. Mi az, ami ebből már megvalósult a Skót Misszióban?

Részben valóra vált, de nálunk sajnos nincsenek cigányok. Igaz, cigány család keresztelte már nálunk a gyermekét. A nemzetköziség viszont minden tekintetben jelen van, sokakhoz tudok kulturálisan kapcsolódni – főleg a Magyarországon tanuló afrikai diákokhoz, sok hasonlóság van bennünk. A Skót Misszióban szolgálva teljesen önmagam lehetek: cigányként, reformátusként, nőként a mindennapjaimat olyan támogató közegben élve, amely folyamatosan keresi, hogyan tudna segíteni a kívülállókon. A gyülekezet végigkísért engem az utolsó teológiai évektől a diplomaszerzésen keresztül az egységes lelkészképesítő vizsgáig. Rengeteget jelentett a támogatásuk.

Miért döntöttél mégis amellett, hogy visszatérsz a Cigánymisszióba?

Voltak szabad kapacitásaim, és kerestem a lehetőségeket, hol tudnék szolgálni. Így kaptam a felkérést: legyek a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának lelkésze, illetve az Országos Cigánymisszió vezetője. Noha ismertem a szolgálat felépítését, annyiban más a helyzet, hogy már felszentelt lelkipásztorként vagyok itt – és imádságaimban, a lelki vezetőimmel folytatott beszélgetéseimben arra jutottam, hogy lelkészként és cigány nőként most jött el az idő a visszatérésre. Persze voltak félelmeim, de amim van, azt a bizonyos öt kenyeret és a két halat beleteszem a közösbe, és Istenre bízzuk, mivé formálja azt. Az igazsághoz tartozik az új kezdet személyes vetülete is: hiányoztak a cigány testvérek, a gyülekezetek, a közös dicsőítések – a teológia és a Skót Misszió mellett ez kimaradt az elmúlt három évből. Hosszú idő után a februári, esztári csendesnapon hallottam ismét a jól ismert dalokat, amelyek éveken keresztül erősítettek, és sokat formáltak az elhívásomon is.

A Cigánymisszióhoz való visszatérésed egybeesett egy nagyszabású szervezeti átalakulással a református egyházon belül. Összefoglalnád röviden, mi történt, és ez hogyan érintette a Cigánymissziót?

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2009-ben döntött egy cigánymissziós stratégia megalkotásáról. Előbb a Cigánymissziós Bizottság dolgozott rajta, a koncepció végül Dani Eszter missziói irodavezető vezetésével készült el 2013-ra, a Missziói Iroda ernyője alatt. A stratégia sokféle szolgálati területet fogott össze, és gyönyörűen fogalmazta meg, mi az egyházunk küldetése. Az évek során egyre jobban kiteljesedett a Cigánymisszó munkája, ezzel párhuzamosan pedig máshol is megjelentek hátránykompenzáló és esélyteremtő szolgálatok az egyházon belül.

Az egyházvezetőség ezért jutott arra a következtetésre, hogy a rendszer átgondolására van szükség, hogy az egymással rokon szolgálatok ne elszigetelten működjenek egymás mellett, hanem egységben és a többit erősítve. Így született a döntés, hogy a Diakóniai Irodából lett Református Szeretetszolgálaton belül létrejött Felzárkózási Osztály fogja össze azokat a szolgálatokat, amely a cigány és hátrányos helyzetű embereket, illetve a velük kapcsolatban álló református gyülekezeteket segítik a Biztos Kezdet Házaktól, a Bárka Tábortól kezdve a Tanodákon és a Szakkollégiumokon át a Felzárkózó Települések programig és az Országos Cigánymisszióig. Az új szervezeti működés idén január 1-jén lépett életbe.

Az a célunk, hogy minden olyan ember az egyházban, aki szakmailag és elhívásában is ide való, azon dolgozzon, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek legyen hol táborozniuk, a református iskolák és a gyülekezetek befogadóak legyenek, felismerjék a cigányok iránti felelősségüket. Ez a szolgálat rengeteg feladattal jár, és sokszor terhelt, de éppen ezért nézek fel azokra a lelkészekre, akik terepen végzik a munkát. Ha egy lelkipásztor tudja, hogy minket kereshet, legyen szó bármilyen felzárkózási szolgálatról, az számára is átláthatóbb.

Miért fontos, hogy ne csak hátránykompenzálásról vagy felzárkózásról beszéljünk, ha a cigányok közötti szolgálatról van szó?

Óriási jelentősége van annak, hogy a református egyházban elhangozhat az a szó, hogy cigány. Ha egy cigány belép egy református templomba, akkor nem kellene megtagadnia a származását. Én úgy akarok ott Istennel találkozni, ahogy vagyok. Az a méltóság, amit Krisztustól kapunk, a teljes valónkra érvényes. A kultúrák, nyelvek, nemzetek sokszínűsége elválaszthatatlan attól, akik vagyunk. Egy olyan ember, akinek szégyellnie kell azt, aki, vagy annak egy részét, az nem tudja teljesen közel engedni magához Istent.

Én is azt gondoltam régen, hogy Isten ne szeresse a cigányságomat. Cigányként ebben nekem is van felelősségem, a nem cigányok pedig szolgáljanak úgy, hogy segítsenek nekem elfogadni ezt. Azzal, hogy az egyházban kimondjuk, hogy cigány, azt üzenjük: itt van helyed. A felzárkózás fontos elhívása az egyháznak, hiszen helyreállítja az emberek abbéli méltóságát, hogy milyen élethez van joguk. A cigányok közötti szolgálat másabb: a létezéshez való jogot jelenti? Talán. Hogy cigányként létezhetek egy gyülekezetben. A cigány emberek fel fogják tenni a kérdést: nekem hogy van helyem egy közösségben? Lényeg: mondjuk ki, és nevezzük nevén, hogy az emberek magukénak érezzék. Másképp nem megy.

Mi adja a cigánymisszió református identitását?

A református egyháznak évszázadok óta fontos a kultúra, a közéletben való jelenlét, a diskurzus, ezeken a területeken már megvannak a kapcsolódási pontok az egyház és a cigányság között. A református gyülekezetek által ápolt örökségek – mit jelent megmaradni magyarnak és reformátusnak a történelem viharaiban – pedig sokat tudnak hozzáadni a cigány közösségekhez. Ez nagyon nagy ajándék, és hála Istennek, ennek megismerésére sok lehetőségem volt a teológiai tanulmányaim során.

Egyházunk struktúrája a külső szemlélők számára sokszor túlságosan merev – van különbség aközött, hogy egy cigány vagy egy nem cigány hogyan tud kapcsolódni hozzá?

Bármilyen kívülálló számára küzdelmes a megjelenés egy gyülekezeti közösségben. Én sem a református egyházban szocializálódtam gyerekkoromban. Sokat segít, ha egy gyülekezet erőfeszítéseket tesz azért, hogy az újak otthon érezzék magukat. A Skót Misszióban magától értetődő, hogy számtalan különböző nép van együtt a liturgiában, de ez bárhol megvalósítható. Igaz, szembe kell nézni a feladatokkal és lehetőségekkel, és fel kell tennünk a kérdést: hogyan tudjuk támogatni az újakat, az érdeklődőket? Lehet, ehhez fel kell adni dolgokat, de egyúttal meg kell fogalmazni azt is, mihez ragaszkodunk. Ha valaki otthon – azaz: hasznosnak és elfogadva, melyek az értékesség alapjai – érzi magát egy közösségben, akkor magáénak tudja azt. Még akkor is, ha tradicionális. A felekezetünk neve is a megújulásra, a változásra utal. Ha egy gyülekezet nyit a cigányok felé, meg fog lepődni, mennyien otthonra találnak majd a közösségben.

 

Hogyan tudod a nemzetközi tapasztalataidat – a fekete felszabadítási teológia tanulmányozása az USA-ban, a nemzetközi kiengesztelődés szolgálata – kamatoztatni a cigánymisszióban?

A célom, hogy a lelkészeink számára olyan kontextuális-gyakorlati teológiai modelleket mutassunk be, melyek segítik őket a szolgálatban. Cigány szemmel, cigány lelkészként vannak dolgok, amiket én másképp látok, de épp ez az, ami segítség lehet a terepen lévőknek.

Alig két hónapja vezeted az Országos Református Cigánymissziót. Milyen álmaid és vágyaid vannak az előtted álló időszakra ebben a szolgálatban?

Azt akarom, hogy a lelkészeknek, a teológusoknak és a hittudományi képzésre készülőknek magától értetődő legyen, hogy a cigányoknak helyük van a templomokban. És – ahogyan fent már kitértem rá – a gyülekezeti közegben ki lehessen mondani azt a szót, hogy cigány. Szeretnék minél több szolgálót és szakértelemmel rendelkezőt az egyházban, akikkel együtt azon tudunk munkálkodni, hogy a református egyházban olyan élő gyülekezetek legyenek, akik felismerik a felelősségüket. Mi pedig eszközöket tudjunk nekik adni, hogy ezzel a felelősséggel jól éljenek. Álmom: ha egy kislányt felvesznek egy református általános iskolába, ott ne érje hátrányos megkülönböztetés származása miatt. Hogy a református egyház azt üzenje a cigány közösségeknek, hogy itt otthon lehetsz, ránk számíthatsz. Szeretnék minél több cigány lelkészt látni az egyházunkban, hogy megtapasztaljuk, mit jelent nem csak a cigányoknak, hanem valóban együtt szolgálni. És jó lenne minél több olyan nem cigány lelkész, akik megértik, hogy ez a szolgálat mit jelent és hová tart. Bízom benne, nem kell sokat várnom rá.

Forrás: Református Szeretetszolgálat/Cigánymisszió

Intézmények összehasonlítása