Találatok az alábbira:

81 millió forinttal segítette a Magyar Református Szeretetszolgálat a kárpátaljai óvóhelyek létrehozását

Szerző: szirak.sara on 2022/09/08
| 0

Miután az ukrán állami előírások kötelezővé tették az oktatási, valamint a szociális intézmények számára a megfelelő óvóhelyek kialakítását, a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpátaljai Református Egyházkerület részére 81 millió forint pénzügyi támogatást adott. A támogatásból a négy református líceum, valamint a KRE által fenntartott beregszászi idősotthon óvóhelyének kialakítására nyílik lehetőség, melyek berendezését is segíti adományaival a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Ebből az alkalomból sajtóeseményt szerveztek szeptember 6-án, kedden délután a beregszászi KRE Idősek Otthonában, majd a résztvevők ellátogattak a Péterfalvai Református Líceumba kialakított óvóhelyre.

Dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke elmondta, hogy a Református Szeretetszolgálat számára 2006 óta, alapításától fogva fontos, hogy „a testvéri számontartásban folyamatosan figyelemmel kísérje a kárpátaljai reformátusságot, és a háború kitörése óta magától érthetődő az állandó segítségnyújtás és kapcsolattartás” – mondta. „Az az alapvető feladatunk, hogy mindenben a kárpátaljai református magyarság mellé álljunk, és úgy, akkor, ahogyan az itt élő gyülekezetek, az egyház vezetői javasolják” – emelte ki.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz-ukrán háború kitörésének első napja óta segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára. Az elmúlt fél évben már több mint 675 tonna adománnyal segített a Szeretetszolgálat, ennek nagyobb része – több mint 418 tonna – közvetlenül Kárpátaljára került, melyek között tartós élelmiszerek, egészségügyi felszerelések, tanszerek és vetőmagok egyaránt szerepeltek.

„Segítenünk kell a teher alá odaállni, és ezt a terhet közösen kell cipelnünk. Istennek adhatunk hálát, hogy a segítségnyújtás megvalósulhat. Ahová ti mentek, odamegyünk mi is, egész egyszerűen azért, mert egy testnek vagyunk a tagjai” – zárta a szavait.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy több száz családnak óriási segítség az óvóhelyek kialakítása, és így a jelenléti oktatás lehetősége. Ez biztonságot ad, csökkenti az elvándorlás lehetőségét: együtt maradhat a család.

„Készülünk arra, hogy az idősek biztonsága is meglegyen. Óvóhelyet építünk a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásából, de közben ott a szívünk mélyén a kívánság, hogy ne legyen rá szükség, ne legyen bombázás, ne feszüljenek egymásnak a nagyhatalmak és ne pusztítsák el Kárpátalját” – fogalmazta meg gondolatait Zán Fábián Sándor.

A sajtótájékoztatón részt vett Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, és Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztora.

Fotók: Karsa Patrik

Intézmények összehasonlítása