Találatok az alábbira:

AZ IRGALOM TEOLÓGUSA – JUHÁSZ ZSÓFIA-EMLÉKNAP

Szerző: szirak.sara on 2023/04/20
| 0

A Református Szeretetszolgálat Juhász Zsófia születésének 95. évfordulójára emlékezve emléknapot szervezett székházában, a Bodoky Richárd teremben április 19-én.

Az ünnepség kezdetén Vörös Éva református lelkipásztor szolgált áhítattal a Mt 5, 7 alapján: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”

Vörös Éva imádságában kiemelte Zsó néni felbecsülhetetlen hagyatékát: „köszönjük, hogy az ő hitéből meríthetünk, köszönjük, hogy a tanítványai lehetünk, és olyan gazdag lelki-szellemi hagyatéka van, amiből újra és újra töltekezhetünk.”

Vörös Éva úgy vélte, hogy Juhász Zsófiára emlékezve nem is lehet másról beszélni, mint az irgalmasság képzetéről, hiszen a XX. századi magyar, női teológiának egyik legkarakteresebb, legmélyebb, legszubsztanciálisabb alakja volt, az irgalom teológusa. Áhítatában áttekintette az irgalom kifejezését és fontosságát: hiszen az igazi boldogságban mindig benne van az Isten-jelenlét. „Az önmagába zártság helyett azonban a kinyílás a lényeg, mert nem azért cselekszünk, hogy nekünk jó legyen, hanem, hogy jót cselekedjünk másokkal, ennek üdv-szerző jele lehet. Az emberi cselekvés összekötődik a transzcendenssel” – zárta szavait.

Ezt követően dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója tartott előadást Juhász Zsófia hatása az intézményes diakóniánkra címmel. „Folyamatosan emlékezni és emlékeztetni kell az egyház nagy alakjaira, azokra, akik tudják, mit jelentett hitből szolgálni az ’50-es ’60-as években, és kialakítani egy ilyen szeretetotthont – ezekre a tapasztalatokra, emlékekre, mint egy falat kenyérre, úgy van szükségünk. Emlékeznünk kell, hogy ez a tudás megmaradjon. Pál azt mondja Timótheusnak, légy példája a hívőknek! Hogyan? Beszédben, hitben, szeretetben – nekünk Juhász Zsófiával egy ilyen példa adatott” – tárta a jelenlévők elé.

„Engesztelő áldozatért érzett hála hatja át szolgálatunkat, amit mindig Isten dicsőségére kell végezni, hiszen Krisztusban így újulhatunk meg napról napra. Az egész diakónia csak az egyház valóságában értelmezhető. Juhász Zsófia szemlélete, megközelítése nagyon korszerű, és ehhez a forráshoz kell mindig visszatérnünk” – emelte ki a Főigazgató.

Juhász Zsófia, a DRNE Immánuel Otthon és Iskola igazgatója Juhász Zsófia gyógypedagógusi munkájáról beszélt, ami korát megelőző volt. „Kisgyerekként láttam, s most felnőtt, szakember fejjel tekintek vissza keresztanyám szolgálatára és munkájára.” Juhász Zsófia kitért arra, hogy Zsó néni nemcsak ellátni szerette volna a fogyatékkal élő embereket, hanem minél inkább megérteni, előrébb juttatni, fejleszteni őket. Bár a körülményeket és a szervezeti kereteket nem tudta megváltoztatni (hiszen mindeközben a szeretetszolgálati intézmény éppen csak túlélt, kevés ember és ínség jellemezte ezeket az éveket), mégis apró lépésekben erre törekedett egész életében, a hitéletben, a gyakorlatban, az ellátási rendszerben egyaránt.

Derencsényi Zsuzsanna, Péter Mária, Kurgyisné Balla Zsuzsanna, Vörös Éva, Kövér Imre, Birinyi-Kothencz Júlia megosztották személyes élményeiket, visszaemlékezve Juhász Zsófiára, majd ünnepi műsorral szolgáltak a Juhász Zsófia Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény lakói és munkatársai.

Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat főigazgató-helyettesének zárszavát követően a délután folyamán sor került az őrbottyáni otthon és emlékhely megkoszorúzására.

Intézmények összehasonlítása