Kedves Testvéreink!
A Diakóniai Konferencia második napján, az Úr iránti hálával telt szívvel, úrvacsorás istentisztelettel kezdtük a reggelt.
Az alkalmat Főtiszteletű Steinbach József püspök úr, a Zsinat lelkészi elnöke vezette, aki szívhez szóló igei üzenetet adott át számunkra. (Zsolt 147,1-5)
Beszédét így kezdte: „Isten dicséretének lényege, hogy leborulva megvalljuk, hogy a mi Urunk, az egyetlen, erős és bölcs Isten. Nélküled kicsik vagyunk, és halandók.” Emlékeztetett: törékenyek vagyunk, az intézményi szolgálatunkban is – vannak pillanatok, nem látjuk, hogyan tovább, mert erőtlenek lettünk. Így folytatta: Olyan jó tudni, hogy az Úr mint nap megerősít bennünket, amíg tart szolgálatunk. Mi pedig elmondhatjuk, az Úr akaratából van mindenre erőnk.
Kijelentette: az Isten dicséret áldásai a konferencia lényegi üzenete. „Te hatalmasabb vagy minden megosztottságnál.”
Így folytatta: “Az Úr a mi gyógyítónk. Ebben ott van az Isten nagysága, ereje bölcsessége, és a diakóniai szolgálat minden odaadása, szeretete, mely lényegi vonása – amit Ti tesztek.” Felhívta a figyelmet: „Nagy szükség van rátok; ebben a szeretetszolgálatban hajoljunk le minden korosztályhoz. Az irgalomra van szükség. Isteni eszközei lehettek bekötözni a sebeket, és közben Jézus Krisztus, az orvos rajtatok keresztül gyógyít.”
A délelőtt további részében Dr. Czibere Károly főigazgató úr a diakóniai szolgálatok jelenéről és jövőjéről tartott plenáris előadást. Köszönetet mondott a testvérek kitartó, egész éves szolgálatért. Beszédében összefoglalta a Református Diakónia szakterületein történt változásokat, fejlesztéseket és beszélt az új célokról, és részletezte az egy-egy területen folyamatban lévő munkákat, emellett kiemelt sok örömteli eseményt is.
A továbbiakban Birinyi Márk diakóniafejlesztési főigazgató-helyettes koordinálásával zajlott a szakmai program, amely a képzési, továbbképzési és vezetőképzési lehetőségeket érintette, ezzel támogatva a szolgálatban dolgozókat az egyéni és közösségi növekedésben.
A konferenciát egy közös ebéd és búcsúzási alkalom zárta, ahonnan a résztvevők megújult lelkesedéssel és elkötelezettséggel indulhattak hazafelé, hogy tovább vigyék mindazt a tudást és áldást, amellyel gazdagodtak.
„Lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk” – hisszük, hogy Isten kegyelme a jövőben is megtart bennünket.
