Újabb fejlesztés a debreceni szeretetotthonban
Ünnepi istentiszteleten adott hálát a debreceni Méliusz Juhász Péter Református Szeretetotthon az átfogó fűtéskorszerűsítés megvalósulásáért. Az esemény kezdetén Nagyné Mudra Mónika Intézményvezető Asszony köszöntötte a megjelenteket Pál Apostol szavaival: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok. Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1 Thessz 5, 16-18)
Az istentiszteleten Dr. Fekete Károly püspök hirdette az Igét a 2Kor 9, 6-17 alapján. „Aki Istenben hisz, annak életét a hála mozgatja” – mondta, majd emlékeztetett: „Isten mennyi mindent megtett értünk, hogy üdvösségre juttasson. Az Úr szeretné mindazt bennünk megsokasítani, amit nekünk készített”. Igei magyarázatát így zárta: „Nem lehet eleget beszélni Isten szeretetéről.
Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat vezetője ünnepi beszédében elmondta: nagy dolog úgy végezni a szolgálatot, hogy a gyülekezetek, az egyházmegye és az egyházkerület figyelme, szeretete öleli át az intézményt. „Víziót, álmot, hosszútávú elképzelést csak az intézmény vezetése tud kialakítani, az anyagi hátteret biztosítja a Szeretetszolgálat. Ennek a víziónak az eredménye ez a beruházás is.” Majd elmondta: Urunké a dicsőség, hogy a református intézmények országszerte 6000 idősnek nyújtanak idősotthoni ellátást, és mintegy 19 000 idősnek házi gondozást.
Kiemelte: „A Református Szeretetszolgálat évente 400-500 millió forintot igyekszik költeni időseket segítő intézményeire. Ezen felül a gyülekezeti intézmények fejlesztését is támogatja. Ebben az évben 150 millió Ft összegű pályázatot is kiírtunk azért, hogy ott, ahol korszerűsíteni kell az infrastruktúrát, legyen rá lehetőség.” Majd felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon fontos a munkatársak megbecsülése, ebben élen kell járnia az egyháznak.
Az ünnepi alkalom két lakó, a 99 éves Dorogi Lászlóné, Ica néni és a 96 éves Varga Aladárné Marika néni versmondásával folytatódott, majd egy zenei darabot is meghallgathatott a közönség.
Az esemény lezárásaként Nagyné Mudra Mónika intézményvezető ismertette a beruházás részleteit. Elmondta, hogy az elektromos hálózat korszerűsítése és fejlesztése mellett nagy teljesítményű gázkazánokat is felszereltek. Átalakították a hőközpontot, 108 termosztatikus szelepes lap radiátort szereltek fel. Gázvezeték rendszereket is átalakították, ugyanakkor modernizálták a házban a beléptetőrendszert is.

