Évforduló és hálaadó istentisztelet a Kálvin János Református Idősek Otthonában

Fennállása 22.évfordulóját ünnepli a Kálvin János Református Idősek Otthon. E jeles ünnep alkalmából hálaadó istentiszteleten vettek részt az intézmény lakói, munkatársai és Szeretetszolgálatunk vezetése: nem csak az elmúlt több mint két évtizedért, de az ünneplő közösség a 6. emelet felújított részlegéért is hálát adott Istennek.

Bóka Zsombor intézményi lelkipásztor a 25. zsoltárból idézve hirdette az Igét. Emlékeztetett: „Mi emberek attól lehetünk igazán emberek, ha a szeretetről, mint Istentől tanult legnagyobb ajándékról nem feledkezünk meg. Ehhez próbálunk ragaszkodni, mert ember csak úgy maradhat ember, ha az Istentől tanult szeretetet tudja továbbadni.” Majd arról beszélt, hogy Isten ma is itt van velünk, szeret és tanít bennünket – hogy a legnagyobb ajándékról, az ő szeretetéről, a szeretni tudás képességéről le ne maradjunk.

 

Dr. Czibere Károly ünnepi köszöntőjét Mózes 3. könyvéből hozott Ige magyarázatával kezdte. Tiszteld apádat, anyádat, tiszteld az időseket! – mondta. Majd arról beszélt, hogy a mai világban az egyháznak kiemelt feladata, hogy felmutassa az idősek szeretetét, megbecsülését, felhívj a figyelmet az idősek tiszteletére. Arról is beszélt, hogy manapság a fiatalokat érinti a kollektív demencia: hajlamosak az idősebb korosztályról elfelejtkezni, pedig nagyon fontos a gondoskodásukat megbecsülni.

Kiemelte: ennek a napnak hármas fontossága van. Elmondta: akiket az Isten ránk bízott, a lehető legjobb, legmagasabb színvonalú gondozásban, ápolásban kell részesítenünk. A társadalom felé közben ezzel jelezzük, hogy ilyen formában is meg kell becsülni az időseket. Őket pedig emlékeztetni kell arra, amit ők letettek a társadalom közös asztalára.

Az Egyháznak ábrázolnia kell a mennyei Jeruzsálemet, ami azt jelenti, hogy a mennyországban idősebbek, fiatalok, nők és férfiak együtt fogják dicsőíteni Istent. Beszéde végén arról is szólt, hogy az elmúlt három évben 108 millió forint összegben zajlottak az Otthonban beruházások és a következő évekre továbbiak is tervben vannak véve.

Csikó Katalin intézményvezető asszony ünnepi köszöntőjében emlékezett: 2004 júliusában történt épületátadás óta nagyon sok minden zajlott az intézmény életében. Egy valaminek azonban nem szabad változnia, állandó kell legyen: a hálaadás. „Hálaadás azért, hogy az Otthon megépülhetett, hálaadás azért, hogy benne lakók biztonságot találnak és közösséget találhatnak egymással. A hétköznapjaink során sokszor előfordul, hogy valamibe beleragadunk, valami rossz dologba, valami betegségbe, fájdalomba. De az ünnepek megállítanak és felfelé emelik a tekintetünket.” – mondta. A felújítás kapcsán köszönetet mondott a Fenntartónak, a lakóknak és a munkatársaknak is.

Az alkalom végével Papp Annamária előadóművész ismert régi operetteket adott elő, mely vidámságot, és sok mosolyt csalt időseink arcára.

 

A Szeretetszolgálat vezetése az ünnep végével megtekintette a felújításokat. Az Úrnak hála, a 6.emelet több helyisége is újra lett festve, a fürdőszoba megújulhatott az alapjaitól kezdve, mindemellett az ajtók helyébe is újak lettek beállítva.

Az ünnep végén a hátsó kert árnyat adó fái alatt szeretetvendégség várta az ünneplő résztvevőket.