Gondolatok a Szociális Munka Napjára

Ami nem kerül a hírekbe

💚

Van egy különös tulajdonsága a szociális munkának: legjobb eredményei sokszor nem látszanak. Csendesek, észrevétlenek, és gyakran csak az tudja, hogy megtörténtek, aki dolgozott értük.

Bármely más szakma fel tudja mutatni a művét: a hidat, a házat, a sikeres gyógyítást. A szociális munkás műve gyakran egy élet, amely egyszerűen folytatódik, és amelyről senki sem gondolja, hogy folytatódhatott volna másképp is. Ez a szakma nem emlékműveket hagy maga után, hanem hétköznapokat, amelyek megmaradhattak hétköznapnak.

Ilyen az, amikor egy gyerek nem kerül ki a családjából, mert valaki hónapokig járt hozzájuk, és lassan, apró lépésekben visszaépítette azt, ami szétesőben volt. Amikor egy idős ember nem egyedül hal meg, mert valaki tudta, melyik délután fáj neki leginkább a csend és ebben az időben vele van. Amikor elmarad egy kilakoltatás, nem következik be egy szenvedélybetegségbe való visszaesés, vagy valaki nem mondja ki a legrosszabb mondatot a legnehezebb éjszakáján, mert előtte délután beszélgetett valakivel. Ezek a történetek nem kerülnek hírekbe. Éppen azért nem, mert jól végződtek. A hír a törésről szól. A szociális munka arról, ami nem tört el.

Rögzíteni csak azt lehet, ami megtörtént, és a statisztikák is ezt mérik. A szociális munka jelentős része viszont abban áll, hogy valami ne történjen meg. A megelőzés a legcsendesebb siker: akkor jó, ha nincs mit elmesélni. Ezt nehéz táblázatba írni, és nehéz megköszönni is, mert aki megkapta, sokszor nem is tudja, mitől menekült meg. A tűzoltót megtapsolják, ha eloltja a tüzet. Azt, aki miatt ki sem gyulladt, senki nem ismeri. Egy társadalom érettségét talán az is mutatja, hogy meg tudja-e becsülni azokat, akiknek a munkája éppen abban áll, hogy nincs miről beszámolni.
Ismerünk egy jelenetet, amelyet ritkábban idézünk. Jeruzsálemben, a Bethesda-tó öt tornácánál betegek sokasága feküdt: vakok, sánták, sorvadtak. Úgy tartották, aki a víz felkavarodása után elsőként jut be a tóba, meggyógyul. Az ókor egyfajta ellátórendszere volt ez: hely, ahová a bajba jutottak gyűltek, ahol volt remény és volt szabály. De a szabály szerint az gyógyult meg, aki elsőként ért oda, vagyis aki a legerősebb, a leggyorsabb, akinek a legtöbben segítettek. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve beteg volt.

Nyomasztóbb mondatot nehéz elképzelni, mint amit ő mondott: „Uram, nincs emberem.” Nem azt mondta, hogy nincs orvos, nincs gyógymód vagy nincs rendszer. Mindez ott volt körülötte. Egyetlen ember hiányzott, aki a kellő pillanatban odaviszi. Talán ez a jelenet legmélyebb tanítása: a legnagyobb baj nem az, ha nincs rendszer, hanem az, ha van rendszer, de nincs benne ember. Tömegben is lehet egyedül lenni. Egy ellátás tornácán is lehet harmincnyolc évig várni. És minden rendszer, amely a gyorsabbakat jutalmazza, előbb-utóbb kitermeli a maga harmincnyolc éve várakozóit.

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Jézus nem a tömeghez fordul, hanem ahhoz az egyhez, akihez senki sem ment oda. És mielőtt bármit tenne, kérdez: „Akarsz-e meggyógyulni?” Megszólítja, és ezzel visszaadja neki a saját élete feletti szót. A szociális munka ennél pontosabb meghatározását nehéz volna találni: odamenni, ahol más nincs ott, és úgy jelen lenni, hogy a másik ember részese tudjon lenni a saját életének. Bevonni, együtt gondolkodni, együtt lépni. A segítés ettől lesz közös út, amelyen a másik ember a saját életének aktív alakítója marad. A kérdés nem udvariassági forma, hanem a méltóság elismerése: annak kimondása, hogy a másik ember akkor is ember, amikor bajban van.

Mellette ülni pedig külön tudás. Jób barátairól keveset mondunk jót, pedig a történet elején hét napig és hét éjjel ültek mellette a földön, és senki nem szólt egy szót sem, mert látták, hogy nagyon nagy a fájdalma. Addig voltak jó barátok, amíg hallgattak. A baj akkor kezdődött, amikor magyarázni kezdték a szenvedést. A szociális munkás ismeri ezt a kísértést: a megoldás, a tanács, a gyors válasz kísértését. És tudja azt is, hogy van, amikor az a legtöbb, amit adhat, ha ott marad, és nem magyaráz. A jelenlétnek ára van. Aki mások fájdalma mellett ül, maga is hazaviszi belőle valamennyit. Ezért a segítőnek is szüksége van arra, hogy legyen embere.

Ám mindez nem magánügy, és nem csupán egyéni jóság kérdése. Jane Addams, a modern szociális munka egyik alapítója több mint száz éve úgy fogalmazott, hogy amit csak magunknak biztosítunk, az bizonytalan marad, amíg mindannyiunk számára biztosítva nincs. Aki odamegy, ahol más nincs ott, ezt a „mindannyiunkat” képviseli: egy társadalom lelkiismeretét a tornác azon a végén, ahová a figyelem már nem ér el. Sokszor egyedül, sokszor fáradtan, és sokszor olyan döntések között, ahol nincs jó válasz, csak kevésbé rossz. A szociális munkás így egyszerre két irányba néz: a másik ember arcába és a társadalom tükrébe.
Mert minden egyéni sorsban ott van annak a közösségnek a lenyomata is, amely körülveszi.
Ritkán beszélünk erről hősiességként, és ma sem ezt szeretnénk. A hős egyszer megy oda, és továbbmegy. A szociális munkás odamegy, és visszatér. A hős a rendkívüli pillanat embere, a szociális munkás a hétköznapé. A hős története a megmentésről szól, a szociális munkásé a megmaradásról. Munkatársaink holnap is ott lesznek, jövő héten is, akkor is, amikor nem változik semmi, és akkor is, amikor csak ők tudják, hogy valami mégis megváltozott. A hűség nem látványos erény. Éppen ezért talán ez a szakma legnagyobb kérdése: hogyan becsüljük meg azt, ami nem látszik?

Köszönjük nektek, szeretett munkatársaink, akik a Református Szeretetszolgálat közösségében szolgáltok, hogy ti vagytok az az ember, akiről a Bethesda-tó partján valaki azt mondhatja végre: van emberem. És köszönjük mindazoknak, akik a szociális ellátórendszer bármely pontján, bármely fenntartónál, bármely szerepben jelen vannak ott, ahol a társadalmi és az egyéni problémák a legsűrűbbek, és ahol a legkönnyebb volna elmenni a másik oldalon. Köszönjük, hogy ott vagytok, ahol más nincs.

Református Szeretetszolgálat
#SzociálisMunkaNapja #november12

Dr. Birinyi Márk diakóniafejlesztési főigazgató-helyettes gondolatai