Schweitzer, Albert (1875. január 14.- 1965. szeptember 4.)

Nobel-békedíjas német polihisztor, missziós orvos, teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, zenetudós, író, egyetemi oktató, a 20. század nagy hatású humanistája.

Élete és szolgálata

1875-ben Kaysersbergben született egy evangélikus lelkész családban. Édesapja lelkipásztor volt Gunsbachban, gyermekkorát ezen a kis településen töltötte. Kilenc éves korában már a parókia orgonáján játszott. 1893-ban érettségizett Mülhausen városában.

Előbb filozófiai, majd teológiai doktorátust szerzett.

1896-ban elhatározta, hogy első harminc évét a tudománynak és a művészetnek, többi életidejét pedig az emberiség szolgálatának szenteli majd. 1903-ban a strasbourgi evangélikus teológiai kar élére került és a Szent Miklós templom lelkészeként működött. Teológiai munkásságát protestáns liberalizmus jellemezte, a keresztény hit és saját kora tudományos gondolkodásának összeegyeztetésére törekedett.

Sokoldalú alkotó elme volt: Kant filozófiájáról értekezést írt, Bach zenéjéről könyvet, a német és francia orgonaépítészet és orgonaművészet témájáról szintén könyvet. Orgonákat épített, felszólalt a régi német orgonák védelmében, hangversenyeket adott.

29 éves korában beiratkozott az orvosi karra, mert a párizsi evangélikus misszió önkéntes orvosokat keresett Afrikába. 1913-ban harmadik diplomáját kapta kézhez, amikor sebész orvosként végzett. Disszertációját „Jézus pszichiátriai értékelése: ábrázolás és kritika” címmel készítette el. Vizsgát tett a trópusi betegségekből, majd feleségével, Héléne Bresslauval az afrikai Gabonba költözött. A lepra és az álomkór gyógyításának szentelte idejét, őserdőben épített kórháza a bennszülöttek menedéke lett. Ogangának, Nagy Fehér Varázslónak hívták. Ezekről az évekről „Orvos az őserdőben” címmel könyvet is írt.

1917-ben feleségével együtt német származása miatt kitoloncolták Afrikából és egy franciaországi táborba internálták. Fogságának négy éve alatt kristályosodott ki etikai meggyőződése, amelynek lényege: élni a másik életének tiszteletben tartása mellett szabad.

A francia állampolgárság elnyerése után újra Strasbourgban működött igehirdetőként és orvos asszisztensként. Európa városait járva előadásokon és hangversenyeken adott elő, hogy kórháza fenntartását finanszírozni tudja.

1924-ben visszatért Lambarénébe, ekkor már nemzetközi támogatással működtette az intézményt és számos nagyszerű orvos kollégával dolgozott együtt (pl a magyar Goldschmidt Lászlóval.) Főleg leprások kezelésével foglalkozott. Otthona ezután már haláláig Afrikában maradt, de rendszeresen járta Európát, körútjain előadásokat tartott etikai meggyőződéséről és koncerteket adott, így fedezve kórháza költségeit. Könyvei, előadásai világszerte ismertté és kedveltté tették nevét (pl Pál apostol misztikája, az Indiai gondolkodók világszemlélete, az Élet tisztelete című könyvei).

A második világháború után számos díjat, 1952-ben Nobel-békedíjat kapott. A béke kérdése a mai világban című, ünnepi beszédét a világ számos nyelvére lefordították és kiadták. A díjjal nyert összegből telepet épített leprás betegek számára.

Önéletrajzát Életem és gondolataim címmel írta meg.

1965-ben, 90 éves korában hunyt el. Afrikai kórháza kertjében, szerény körülmények között temették el. Egykori házát emlékmúzeummá alakították.

Leánya, Rhena Schweitzer-Miller (1919–2009) apja szellemi örökségét vitte tovább: humanitárius tevékenységet folytatott.

Idézetek tőle

Albert Schweitzer a Jézussal szembeni felelősségről: „Gyermekkoromban meg akartam tanulni a szántást. Azt hittem könnyű lesz, csak az eke szarvát kell megfogni, és az eke máris szánt. De kiderült, hogy ha az ember barázdát akar húzni, teljes testsúlyával rá kell nehezednie az ekére. Később az életben is megtapasztaltam, hogy semmi haszon nincs belőle, nem lesz belőle barázda, ha nem teljes súllyal munkálkodunk, azaz nem nehezítjük meg életünket. Úgy érzem, hogy ez a felelősségünk Jézussal szemben. Szeretném, ha az emberek éreznék rajtunk, hogy mi az életet komolyan vesszük, és minden pillanatban felelősnek érezzük magunkat Urunkkal szemben, azért, amitlétünk jelent… a velünk együttélő emberek számára… És ez a felelősség nem nyomasztó, hanem örömteli, és erőt ad.”

„Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.”

„…nincs olyan helyzet, amelyben nem mutathatnánk meg emberségünket. A munka fokozódó specializálódása és elgépiesedése teremtette problémát a társadalom csak részlegesen oldhatja meg materiális síkon tett engedményekkel. A lényeg egészen más: az, hogy az emberek ne tűrjék passzívan sorsukat, hanem teljes erejükkel igyekezzenek megvalósítani önmagukat oly módon, hogy szellemi tevékenységet fejtsenek ki, még a legkedvezőtlenebb körülmények között is. Az ember mindennapi kenyérkereső munkája mellett is megmentheti emberségét, ha felkutatja az összes lehetőségeket, bármily szerények legyenek is, hogy emberségesen viselkedjék embertársaival, akiknek emberi segítségre van szükségük.”

(Albert Schweitzer: Életem és gondolataim)

„A világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy mennyire tiszteljük az életet.”

„Minden szellemi és intellektuális dolog fölött, a filozófia és a teológia fölött áll az ember segítőkészsége a másik ember iránt, és az a feladat, hogy az ember a másik embernek testvére legyen.”

Emlékezete

A második világháború lezárása után falvakat hoztak létre az árva gyermekek és fiatalok befogadására. 1957-ben Waldenburgban kezdték működtetni az első Albert-Schweitzer-gyermekfalut, Schweitzer személyesen pártfogolta. Ezt követően számos hasonló gyermekfalut alapítottak Németországban.

Életét több film is feldolgozta, egyik legismertebb az „Albert Schweitzer – Egy élet Afrikáért” című német-dél-afrikai alkotás 2009-ben.

Összegyűjtött levelezését Gunsbachban őrzik, az Albert Schweitzer Központban.

Kiterjedt tevékenységét számos írás méltatta:

• Borisz Noszik: Albert Schweitzer; Kossuth, Budapest, 1976
• Ines Belski Lagai: Albert Schweitzer; Agapé, Szeged, 1994
• Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer; Móra, Budapest, 1976
• Dani László: Albert Schweitzer, a diakónus; Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1979
  Horánszky Nándorné: A sugárzó életmű. Vallomások Albert Schweitzerről. In: Vigilia 1981. március XLVI. évfolyam 3. szám

Diakóniai jelentősége:

Missziós orvosi munkája során több ezer embert gyógyított és segített meg. A huszadik század nehéz, sötét időszakaiban is a békét, a lelkiismeret szavát és az emberséges alapállást hirdette. Szolgálatát Krisztusnak ajánlotta, példája tömegek számára nyújtott hiteles mintát

Források:

https://m.mult-kor.hu/mindenet-feladta-albert-schweitzer-hogy-afrikaban-gyogyithasson-20230904

https://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Schweitzer

https://www.citatum.hu/szerzo/albert_schweitzer#google_vignette

.