Intézményvezetői találkozó Révfülöpön

Minden egyes alkalomért hálát adunk az Úrnak, amikor intézményvezetőink találkozhatnak. Ennek 2025-ös első alkalma március 24-25-én Révfülöpön zajlott.
Fontosnak tartjuk, hogy nem csak szakmai tudásbővítésként gondolkodjunk erről a találkozóról, hanem egymást is segítő, lelkileg is támogató beszélgetésekkel és közös játékkal színesített töltekező alkalom legyen, ahol a hitélet is kiemelt szerepet kap. Ezek mind csapatunk építésére szolgálnak.
Az esemény kezdő áhítatát nagytiszteletű Kálmán Csaba lelkész tartotta.
Dr. Czibere Károly főigazgató köszöntő beszéde után nagytiszteletű Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető-helyettese számolt be szolgálatuk sokszínűségéről.
Erdős Zsuzsanna szakmai főigazgató-helyettes és Farkas Rita gazdasági főigazgató-helyettes előadásában részletezte a szakterületüket érintő témákat, és tisztáztak a felmerülő kérdéseket. Nagytiszteletű Kovács József hitéleti főigazgató-helyettes „Láthatóan, érezhetően református” címmel vallási témájú, ismeretátadó előadását is meghallgathatták a vezetők.
Másnap reggeli Csikó Katalin, a Kálvin János Református Idősek Otthonának vezetője tartotta az áhítatot. Őt követően Birinyi Márk diakóniafejlesztési főigazgató-helyettes és Kocsis István a Testvéri Szolgálat és Cigánymisszió vezetője is előadást tartott.
Juhász Márton ügyvezető a DIACONIA márkát és a Jobbadni Nkft. bővülő tevékenységét mutatta be, záró előadásként Nagy Zsoltné Kiss Katalin, a biharkeresztesi Gondviselés Háza Református Idősotthon vezetője beszélt életútjáról.
Hálát adunk a találkozó minden percéért, az ismeretszerzésért, nevetésért, a jó beszélgetésekért. Hálát adunk azért, hogy újra lehetőségünk volt találkozni. Soli Deo Gloria!