Intézményvezetőink találkozója

Az ország különböző részeiben működő intézményeink vezetőinek évente két-három alkalommal találkozót szervezünk, ahol a továbbképzés mellett az együvé tartozást is igyekszünk erősíteni. Március elején Visegrádon töltött a vezetői csapatunk két napot, ahol a sűrű, és tartalmas előadások mellett szintén volt lehetőség kapcsolatot építeni, beszélgetni szakmai és nem szakmai dolgokról.

találkozó első előadásában egyházszociológiai kérdések kerültek szóba meghívott előadónk, Duráczky Bálint egyetemi oktató előadásában. Prezentációja kifejezetten érdekes volt, intézményvezetőinket hosszabb együtt gondolkodásra ösztönözte.

A délutáni szekció kezdetén Dr. Czibere Károly főigazgató beszélt az aktualitásokról. Majd bemutatkozott a Diaconia márkát képviselő Jobbadni Kft. új ügyvezetője, Ormódi Róbert. Őt szintén új bemutatkozások követték: intézményvezetőink megismerkedhettek a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány új ügyvezető-helyetteseivel, nt. Balogh Róbert társadalmi missziókért felelős lelkipásztorral és Gifló Péter szakmai igazgatóval.

Majd a szakmát és a vezetést érintő előadások következtek. Erdős Zsuzsanna szakmai-, Farkas Rita gazdasági-, Kovács József hitéleti- és Birinyi Márk diakóniafejlesztési főigazgató-helyettesek a területeiket érintő fontos információkat osztottak meg, ugyanakkor beszéltek változásokról, újdonságokról is.

Napjainkat áhítat keretezte, amelyet este nt. Kovács József főigazgató-helyettes, reggel pedig nt. Takács-Mohácsy Nikolett intézményvezető tartott. A másnap délelőtt Birinyi Márk vezetésével a gondoskodáspolitika elméleti megközelítéséről izgalmas beszélgetés zajlott intézményvezetőink között. A nap vége felé közeledve egy szakmai előadás következett: Kató Géza vagyongazdálkodási csoportvezető beszélt a területét érintő folyamatban lévő ügyekről, változásokról.

A nap végét Dr. Czibere Károly főigazgató összegzése zárta, melyet a két nap közös átbeszélése követett. A végén pedig, természetesen a csoportkép sem maradhatott el.

Igen tartalmas és lendületes két nap volt. Minden ilyen alkalom egyértelmű bizonyságot tesz arról, hogy közös gondolkodás, a tapasztalatok megosztása és a személyes találkozások öröme még inkább erősítik intézményvezetői csapatunkat.

SDG!