Közösség és hit, nemcsak gyógyulás

„Minden otthonról indul ki” címmel szakmai napot tartott az Újváros Drogambulancia intézményünk.  Az egész napos rendezvényen előadásokon, műhelymunkákon vehettek részt a szakemberek, akik nap mint nap függőségektől szenvedő fiatalok között szolgálnak.

 

A szakmai nap nyitó áhítatában a Dunaújvárosi Református Egyházközség lelkésze, dr. Czeglédi Péter Pál az Ószövetség utolsó próféciáját idézte: „Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam egész Izráelnek a Hóreben! Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.” (Mal 3,22-24)

Igemagyarázatában rámutatott, hogy sok fiatal azért nyúl a drogokhoz, mert szüleik ennek a szentírási igének a tanácsát nem fogadták meg, és „ingerelték” a gyerekeiket. „Nem biztos, hogy rossz szóval – lehet, hogy olyan elvárással, amiket nemhogy a gyerekek, de még a szüleik sem tudtak volna megugrani, de számon kérték. A ti és az én erőm is arra elég, hogy valahogy irányba állítsuk azokat, akiket ránk bízott az Isten, de nem tudjuk átformálni az ember szívét, erre csak Jézus Krisztus képes szeretete és önfeláldozása által” – fogalmazott a lelkipásztor.

„Aki a református drogrehabilitációval, ambulanciával, szakemberekkel találkozik, nemcsak segítségben, terápiában, szociális szolgáltatásban, gyógyulásban részesül, hanem közösséget és hitet kap” – hangsúlyozta Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntőjében.  „Minden szakmai kezdeményezés, párbeszéd, együtt gondolkodás remek alkalom arra, hogy bizonyságot tegyünk hitünkről, meggyőződésünkről és arról, hogyan csináljuk” – fogalmazott a Főigazgató. Hozzátette: a bennünk élő Úr az, aki hajt és ösztönöz minket arra, hogy beszéljünk arról, mi hogyan látjuk az addikciót, hogyan látjuk azokat az embereket, akiket a társadalom peremére sodort a sóvárgás, az a bálvány, aki nem hagy nekik békességet. Igei köszöntőjében a 40. zsoltárból idézett: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, és biztossá tette lépteimet.” (Zsolt 40,1-2) Ennek kapcsán arról beszélt, hogy olyan emberekkel foglalkoznak, akik valamilyen veremben élnek, a sár visszahúzza őket, de amikor Istenbe vetett reménységgel elindulnak, és kapnak egy új természetet, akkor csodálatos gyógyulások és szabadulások történnek – utalt az igére a Főigazgató.

A droghelyzet kapcsán olyan folyamatokra hívta fel a figyelmet, amelyek kihívások elé állítják a szakembereket, mivel nincsenek, vagy csak korlátozott eszközök vannak a kezelésre. Ilyen például a szegregátumokban élők vagy a fiatalok között terjedő kábítószer-használat, illetve a drogok új fajtái.

Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos a Drogambulancián, más néven Szertelen Házban végzett szakmai munka. Hozzátette, hogy erre a szakmai munkára egyre nagyobb szükség van, hiszen a függőség nem válogat, újabb és újabb „fegyverekkel” találja meg az embereket, nem számít az életkor, társadalmi státusz, anyagi helyzet.

„Ma nincs olyan ember, aki közvetve vagy közvetlenül, valamilyen formában ne találkozna a drogproblémával, témával, akár szakemberként, akár laikusként” – mondta köszöntőjében Zsámbok Lili intézményvezető. Emiatt is szervezte szakmai napját az intézmény, melyen családjogokról, terápiás módszerekről és a segítői attitűdről szóló műhelymunkán is részt vehettek a jelenlévők.