Category / Fogyatékosságügy

    Loading posts...
  • Tánc, móka, kacagás – karácsonyozott a Filadelfia ház

    A Filadelfia Ház – Fogyatékosokat Segítő Református Központ és a Barnabás Református Támogató Szolgálat közösen szervezte meg azt a karácsonyi ünnepséget, amelyre a gondozottaikon kívül meghívták az ellátottak hozzátartozóit, valamint a szintén sérültekkel foglalkozó református szolgálatokat. A december 11-én megrendezett ünnepségen fellépett a Dudance Táncegyüttes, saját versét szavalta a 81 éves látássérült Kadír Aliné, valamint…

  • Zárt ajtók mögött – felújítás Dunaalmáson

    Sokszor halljuk, olvassuk a „zárt ajtók mögött” kifejezést, és arra gondolunk, hogy valami olyanról van szó, ami nem ránk tartozik. Dunaalmáson, ahol a szeretet-otthon van, ez a mondat azonban egészen mást jelent. Mintha titkon formálódtam volna anyámnak méhében   – olvassuk a 139. zsoltárban. A Szeretetházban is ez történt.  Augusztus 4-én bezárultak a 4-es egység ajtói,…

  • Meppeli önkéntesek Tiszafüreden

    Festés, csiszolás, ásás, törmelékhordás, cserjétlenítés – ezen feladatok elvégzésére érkezett a hollandiai Meppelből 25 önkéntes a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonába. A Gereformeerde Vrijegemakte Kerk gyülekezet tagjai a Magyar Református Szeretetszolgálat közvetítése révén jutottak el segítségnyújtási helyükre. Balogh Barnabás lelkész-igazgató ajánlotta a tiszafüredi intézményt, ahol jól hasznosultak a segítő önkéntesek. A holland fiataloknak nem ez volt…

  • Kalapácsütések

    A Nagyberegi Református Líceum tanárai és diákjai minden évben önkéntesként szolgálnak a Dunaalmási Református Szeretetotthonban, ahol a szeretet otthon van. Idén 18-an érkeztek a sérülteket ellátó intézménybe. A lányok a mindennapi feladatokban álltak helyt, a fiúknak a bontás munkálatai jutottak. Az első néhány pillanatban nem tűnik olyan nehéznek felemelni a majd’ két kilós kalapácsot, és…

  • Élelmiszer-adománnyal támogattuk Kárpátalját

    Ruhát, bébiételt és ropogtatnivalót adtunk át augusztus 5-én Kárpátalján. A félmillió forint értékű adományt a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjába, a Mezőváriban épülő Nefelejcs Fogyatékosok Otthonába és nehéz körülmények között élő családokhoz juttattuk el. Köszönjük a Chio adományát és a rendszeres támogatóink segítségét! Hisszük, hogy belföldi és határon túli támogatásaink révén valóságos segítséget jelen a…

  • „Sokan fognak sírni, mert elmentek”

    „Mások kertjébe ültetünk rózsát, mégis a mi léptünk előtt nyílnak” – idézte az előbbi sorokat Tubák Irén, az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon lakója, azon az ünnepségen, amelyet az intézményben két hétig önkénteskedő negyven hollandnak szerveztek. A vers nagyon is igaz volt a jelenlevőkre, hiszen időt, energiát és pénzt nem sajnálva jöttek Magyarországra ezek a…

  • Itt mindenki otthon van – Önkéntesek a dunaalmási fogyatékos otthonban

    Ha valaki hetente egy órát odaszán erre a szolgálatra, akkor egy év alatt teljesíti azt az 50 órát, ami minden érettségi előtt álló diáknak kötelező. Ezen próbáltunk segíteni, amikor a Dunaalmási Református Szeretetház Fogyatékosokat Ápoló-Gondozó Otthonában egy kéthetes, önkéntes tábort hirdettünk meg. A két hét alatt összesen 30 óra teljesítése vált lehetővé. Sokan érdeklődtek, többen…

  • Önkéntesként Magyarországon

    Harminc önkéntes vett részt azon a találkozón, amelyet az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda szervezett a 2013-ban és 2014-ben hazánkban segítők számára. A külföldi önkénteseknek Lajosmizsén tartottak záró szemináriumot, amely során értékelték a küzdelmes és örömteli tapasztalatokat, amik az elmúlt esztendő során születtek. Legtöbben arról számoltak be, hogy sorsfordító volt számukra a Magyarországon eltöltött idő, mert…

  • Naponta találkozni Istennel

    Három napot töltött Szatmárban a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának küldöttsége, hét lakóval és két kísérővel. Megismerték a környék nevezetességeit, kikapcsolódtak a tivadari strandon és sportoltak a fürdőzőkkel közösen is, a továbbiakról pedig olvassák el lenti beszámolónkat. “Szükséges dolog az, hogy az ember az Istenre hagyatkozva élje az életét és naponta találkozzon vele!” – mondta Nt. Tisza…

  • A járatlan út nem biztos, hogy járhatatlan – Gyermeknap Cegléden

    Gyereknapot tartottak Cegléden a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthonban, ahol közel kétszázan vettek részt a színes programokon. Stummerné Nagy Ágnes lelkipásztor áhítatával kezdődött meg a gyermeknapi ünnepség Cegléden, aki az etióp kincstárnok megtéréséről (ApCsel 8,26-38) beszélt az egybegyűlteknek. Elmondta, „attól, hogy egy út névtelen, attól, hogy járatlan, még nem biztos, hogy járhatatlan. Hányszor indultunk…