Loading posts...
  • Új intézményvezetőt köszönthetett a Dunaalmási Református Szeretetház

    Az intézmény vezetője, Marton Józsefné nyugdíjba vonulása miatt új igazgató került a Dunaalmási Református Szeretetház élére. Ezen alkalomból tartotta meg a hálaadó alkalmát az Otthon.  Az ünnepélyes alkalmon Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke; Máté László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője; nyugalmazott Márkus Mihály püspök; Gerecsei Zsolt, a Tatai Egyházmegye esperese; Nagy Attila Ákos…

  • AZ IRGALOM TEOLÓGUSA – JUHÁSZ ZSÓFIA-EMLÉKNAP

    A Református Szeretetszolgálat Juhász Zsófia születésének 95. évfordulójára emlékezve emléknapot szervezett székházában, a Bodoky Richárd teremben április 19-én. Az ünnepség kezdetén Vörös Éva református lelkipásztor szolgált áhítattal a Mt 5, 7 alapján: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Vörös Éva imádságában kiemelte Zsó néni felbecsülhetetlen hagyatékát: „köszönjük, hogy az ő hitéből meríthetünk, köszönjük, hogy…

  • Különleges életek

    Az ENSZ határozata alapján 1992 óta szerte a világon december 3-án tartják a Fogyatékos Emberek Világnapját. A Református Szeretetszolgálat elkötelezett a fogyatékossággal élő személyek és családjuk, támogatóik szolgálatában, az általa fenntartott 13 támogató szolgálat közel 650, 4 nappali intézmény 143, 13 bentlakásos intézménye 800 embertárs, 1 különleges ellátást is biztosító gyermekotthona 40 gyermek számára biztosít…

  • BIZTATÁS ŐRBOTTYÁNBÓL

    Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény az egykori Kvassay kúria területét öleli körbe.[1] Az ittlakók – jelenleg 163 ellátottjuk van  – külön épületekben laknak, melyeket egy-egy bibliai motívum ihletett. November utolsó napján, a kora délutáni órákban Takács-Mohácsy Nikoletta intézményvezetővel sétálunk körbe, mindenki nagy szeretettel és örömmel fogad bennünket. Niki 2022…

  • Amikor az ég harmatot hint

    „Biztonságban lakhat Izráel…,  ahol az ég harmatot hint.”  5Mózes 33,28 November harmadik hétvégéje sok örömet és az Úr gazdag áldását tartogatta intézményünk, a Magdaléneum lakói és dolgozói számára. A Magyar Élelmiszerbank által szervezett karácsonyi adománygyűjtésben mi is részt vehettünk három napon keresztül, november 18-20. között, az Aldi Áruházlánc Nyíregyháza, Móricz Zsigmond utcai szupermarketjében. Lakóink izgatottan várták ezt a lehetőséget,…

  • Ezüstérmet nyert a Cédrus FONI előadása

    A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény nappali ellátásához tartozó fogyatékkal élő fiatalok bejutottak a Moravcsik Alapítvány által szervezett Ki Mit Tud? országos döntőjébe, ahol ezüstérmet nyertek. A szervezők már több éve megrendezik a fogyatékkal élőknek szóló megmérettetést, emellett pedig számos területen támogatják a sérült fiatalokat, főként a pszichoszociálisan sérült embereket. Gratulálunk a Cédrus Református Egyesített…

  • Böllérfesztiválon jártak a ceglédi otthon lakói

    A Nemzetközi Kakucsi Böllérfesztiválra a program szervezői meghívták a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon lakóit. A Nagykátai Malackodók nevet viselő böllércsapattal már hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolunk, többször invitálták már más intézményünk lakóit rendezvényekre, illetve ízletes finomságokat készítettek már az MRE Szeretetszolgálati Iroda udvarán is a diakóniai munkatársaknak és  Filadelfia Ház lakóinak.…

  • RTL KLUB Reggeli: segít a támogató szolgálat

    Az RTL KLUB Reggeli című műsorában Kerti Andrea a Barnabás Református Támogató Szolgálat vezetője beszélt arról, miként tudnak segíteni a támogató szolgálatok. A műsorban egy konkrét esetet mutattak be. Nézd meg a beszélgetést az alábbi linken: http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/a-vak-apuka-segitseget-kapott

  • Bogárréti mulatság Tiszafüreden

    A Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona a Kerítésbontó Alapítvánnyal közösen az elmúlt évek hagyományait követve idén is megrendezte a BOGÁRRÉTI MULATSÁGot.  Az alkalomról az intézmény összefoglalóját olvashatják az alábbiakban, a fényképes összefoglalót és az eredeti beszámolót ITT tekinthetik meg. A mulatsággal együtt járó örömeinkben osztozni szerettünk volna ezért, több intézményt meghívtunk. Vendégeink között köszönthettük Juhász Zsófia Református…

  • 75 éves a Magdaléneum

    Idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a nyíregyházi Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló, Gondozó Otthona. A jubileumi esemény alkalmából hálaadó istentisztelettel egybekötött ünnepséget rendeztek az intézményben. Az ünnepségről a Nyíregyháza.hu beszámolóját közöljük, illetve ITT egy videós összefoglaló is megtekinthető. Háromnegyed évszázaddal ezelőtt otthontalan lányok számára alapította Békefi Benő református püspök az akkori Magdaléneumot. A fogyatékosok közötti szolgálatot…