Category / hír

    Loading posts...
  • Közösség és hit, nemcsak gyógyulás

    „Minden otthonról indul ki” címmel szakmai napot tartott az Újváros Drogambulancia intézményünk.  Az egész napos rendezvényen előadásokon, műhelymunkákon vehettek részt a szakemberek, akik nap mint nap függőségektől szenvedő fiatalok között szolgálnak.   A szakmai nap nyitó áhítatában a Dunaújvárosi Református Egyházközség lelkésze, dr. Czeglédi Péter Pál az Ószövetség utolsó próféciáját idézte: „Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a…

  • Intézményi lelkészi csendesnapok Mályiban

      „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,4)   Idén is megszervezte a diakóniai intézményekben szolgáló lelkipásztorok számára hagyományos csendesnapjait a Református Szeretetszolgálat. A kétnapos elvonulásnak a Tiszáninneni Református Egyházkerület Mécses üdülője adott helyet Mályiban. Az egybegyűlteket Dr. Czibere Károly főigazgató köszöntötte, aki megköszönte a diakóniában végzett szolgálatot, majd a…

  • Munkatársi hálaadó istentisztelet a Központunkban

    „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.”   A hétkezdő áhítatok rendjébe illeszkedve hálaadó úrvacsorás istentiszteletre gyűltek össze a…

  • Ahol Isten keres bennünket – 140 éve született Molnár Mária misszionárius diakonissza

    Hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg Molnár Mária diakonissza és misszionárius születésének 140. évfordulójáról a ceglédi református templomban. A Református Szeretetszolgálat és a Molnár Mária Református Szeretetotthon lakói és munkatársai mellett sokan érkeztek az ünnepi alkalomra, hogy együtt adjanak hálát Istennek Molnár Mária életéért, szolgálatáért és máig ható bizonyságtételéért.  Az ünnepi istentiszteleten Főtiszteletű Balog Zoltán püspök a…
  • Mezítlábas kerttel és új hintákkal gazdagodott a zalaegerszegi fogyatékos otthonunk

    A Mandulavirág Fogyatékossággal élők Református Szeretetotthona kertjében mezítlábas kert nyílt, melynek létrehozásában a helyi Széchényi István Technikum iskola diákjai dolgoztak. A hintázás stimulálja az idegrendszert, javítja az egyensúlyt, és megnyugvást ad. A mezítlábas kert erősít a koordinációt, segíti a jó testtartást. Idegvégződéseket is stimulál és nem utolsó sorban élményekkel teli kikapcsolódást nyújt. Az átadó ünnepség…
  • Gyermekvédelmi konferencia szakembereink részére

    A nevelőszülők álltak az idei református gyermekvédelmi konferencia középpontjában, melynek ismét a Magyarországi Református Egyház székháza adott otthont. Éves tanácskozásunk kezdetén nt. Pena-Sztojka Szabina lelkész, a Cigánymisszó vezetője a 27. zsoltár alapján tartott áhítatában emlékeztetett: Isten a nevünkön szólít, oltalmaz. Az elutasítottság mélyén mondja: „Te kellesz! Enyém vagy.” Majd így szólt: Isten szeretetéről nem csak…

  • Lezajlott az idei Diakóniai Piknik

    Már kora reggel ropogott a tűz a bogrács alatt, készült az ínycsiklandó ebéd a főzőversenyre. Szeptember 4-én pénteken megtartottunk idei Diakóniai Piknikünket, melynek immár harmadik alkalommal a debreceni SZUSZ Park adott otthont. A Diakóniában dolgozó több mint 630 munkatárs érkezett a rendezvényre, ismét találkozhattak, együtt lehettek, töltődhettek közösen. A nyitó áhítatot Főtiszteletű Fekete Károly püspök…

  • 2700 nevelt gyermekünk egésznapos kalandja az Állatkertben

    Szombaton izgatott zsibongással telt meg a Fővárosi Állatkert: Gyermekvédelmi Központjaink nevelt gyermekei, szüleik, a lakásotthonos gyermekek és fiatalok eljöttek, hogy részt vegyenek az éves Országos Találkozón. Zalától kezdve Somogy vármegyén át, az ország minden pontjáról érkeztek a buszok és autók. Egy nagy csapat hamar a Fővárosi Nagycirkusz felé vette az irányt, hiszen ott is várták…

  • Intézményvezetői beiktatás és családi nap Sajósenyén

    Napfényes, színes szombat várt a sajósenyei FÉSZEK Református Szeretetotthon lakóira, családtagjaira augusztus első szombatján. Családi napot tartottak, melyet egybekötöttek Victor Sámuel intézményvezető újabb 5 évre történő beiktatásával. Az eseményen Dr. Czibere Károly főigazgató, Kovács József hitéleti főigazgató-helyettes, és társintézményeink vezetői is részt vettek. Az ünnepi alkalmon főtiszteletű Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett…

  • Évforduló és hálaadó istentisztelet a Kálvin János Református Idősek Otthonában

    Fennállása 22.évfordulóját ünnepli a Kálvin János Református Idősek Otthon. E jeles ünnep alkalmából hálaadó istentiszteleten vettek részt az intézmény lakói, munkatársai és Szeretetszolgálatunk vezetése: nem csak az elmúlt több mint két évtizedért, de az ünneplő közösség a 6. emelet felújított részlegéért is hálát adott Istennek. Bóka Zsombor intézményi lelkipásztor a 25. zsoltárból idézve hirdette az…