Találatok az alábbira:

Bibliaismereti vetélkedő időseknek

Szerző: gilicze.reka on 2016/06/27
| 0

A Kiss Ferenc Református Idősek Otthona ismét jókedvű megmérettetést szervezett a környékbeli otthonok lakói számára Mosdóson, június 24-én.

Tavaly a házigazdákkal együtt négy, idén azonban már hét csapat érkezett: Kaposvárról, Patalomból, Kaposszekcsőről, Mágocsról, Margitmajorból, Kadarkútról és Mosdósról, hogy számot adjanak tudásukról.
A meghívottakat a vendéglátók nevében Szekeres Jánosné 91 esztendős lakó köszöntötte saját gondolataival, melyet így zárt:
“Kedves Testvéreim, akik most itt ültök az asztaloknál, érezzétek meg, hogy már most mind győztesek vagytok, mert a Szentírásról gondolkodhattok és beszélhettek!”
A zsűrizés nem könnyű feladatát idén Grécziné Kuti Márta református diakónus, Koskai Erzsébet evangélikus lelkésznő, valamint Ungvárszki Imre plébános látta el.
Minden csapat három lakóból és egy ápoló munkatársból állt, s két héten keresztül nagyon lelkiismeretesen készültek az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 3-4. fejezetéből.
Kiváló eredménnyel oldották meg mind a szöveg ismeretére vonatkozó, mind a kreatív feladatokat. A szoros versenyben végül idén a Pünkösdi Egyház kadarkúti szeretetotthona diadalmaskodott, de jellemző a csapatok felkészültségére, hogy az első és a hetedik helyezett között a pontkülönbség mindössze 5 pont volt!
A jó hangulatú együttlét szeretetvendégséggel zárult.




 

Intézmények összehasonlítása