A Református Szeretetszolgálathoz tartozó társadalmi missziók egyik fontos területe a Kórházlelkészi Szolgálat, amely hivatalosan 1992 óta van jelen az egészségügyi intézményekben. Jelenleg 43 kórházlelkész szolgál országszerte, akik a betegek, hozzátartozók, orvosok és ápolók számára is rendelkezésre állnak, hogy a betegágy körül egyfajta spirituális támogatást nyújtsanak. A harminc éves jubileum alkalmából Balatonszárszón szakmai konferenciát, majd október 5-én Budapesten hálaadó ünnepséget tartottak a szolgálattevők.
A jubileumi ünnepség kezdetén Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke tartott áhítatot Pál apostol Filippibelieknek írott első levelének 18. verse alapján: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.”
„A kórházlelkészségről való gondolkozás közben a határhelyzetek jutnak eszembe. Nem is csak a haldoklók lelkigondozásáról van szó, hiszen a kórházi lét, a betegség önmagában egy határhelyzet. Ezekben a helyzetekben elvékonyodik a burok, így azt az üzenetet is képes befogadni az ember, amire máskor süket. Ezekben a határhelyzetekben nemcsak a ránk bízottak, hanem a mi lelkünk védőburka is elvékonyodik. Milyen jó, hogy így tudjuk közel engedni a másik embert és az ige üzenetét. Ez a kettő találkozik, és ez a kórházlelkészi szolgálat áldása és lehetősége.” – foglalta össze a kórházlelkészi szolgálat lényegét Balog Zoltán. „A betegágyon fekve feltehetjük kérdéseinket: lesz itt új élet? Mi a tanulsága a történteknek? Hogyan folytatódik tovább életünk? De a keresztyén ember számára a legfontosabb, hogy ezekben a helyzetekben a legfőbb kérdés ne az legyen, hogy mi okból történt, hanem helyette az, hogy mi célból történt mindez. – zárta szavait.
Gál Judit, a Református Kórházlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztora elmondta, hogy nemcsak a betegek tudnak gyengévé válni, hanem a szolgálatot végzők is megfáradnak, de „az áldó szó ereje tovább segíthet bennünket.” Így az ünnepség keretében az egyházkerületek püspökei megáldották a náluk szolgáló kórházlelkészeket: Balog Zoltán a Dunamelléki Református Egyházkerületben, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerületben, Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerületben, valamint Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerületben szolgálatukat végző lelkipásztorokat.
“TE PEDIG MOST ÁLLJ MEG, HADD MONDJAM EL NEKED AZ ISTEN IGÉJÉT!”
Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója Sámuel első könyvének versei alapján köszöntötte a szolgálattevőket. „Mi volt az ígéret? Mi volt az elhatározás? Kitől kaptátok az elhívást? Mivel indultatok?” – tette fel a kérdést.
„Ma megállunk, hálát adunk Istennek és megköszönjük a testvéreknek szolgálatukat. A megállás és a megállítás csendjében hadd tudjon Isten igéje felerősödni! A harminc év nem csupán visszatekintés, hanem üzenet arra vonatkozóan, hogy szükség van lelki támogatásra a diagnózissal való szembenézéskor, a nehéz döntések idején, és foglalkozni kell nemcsak a betegekkel, hanem a hozzátartozókkal, gyógyítókkal, ápolókkal. Így kell helytállnunk ebben a világban. Az elmúlt időszakban tovább erősödhetett ez a szolgálat – ez pedig azoknak köszönhető, akik ezt a munkát végzik.” – emelte ki.
KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA A KÓRHÁZAKBAN
A kórházlelkészeket köszöntötte dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki előadásában a kórházakban találkozó különböző kultúrákra hívta fel a figyelmet. Az egészségügyben a hatásosság, az eredményesség és a méltányosság jelentik a mércét, míg a betegek szempontjából a hitelesség, a bizalom, a hozzáférhetőség és az ellátás színvonala jelentik az igazi értéket. Emellett a két, sokszor feszültségekkel teli találkozásban a szeretetszolgálati kultúra képviseli a harmadik oldalt. „Amikor a szakértő eredményességet, hatékonyságot, míg az ellátott biztonságérzetet és érthetőséget akar, ezeket úgy lehet valójában megadni számára, ha fel tudjuk mutatni neki Isten gyógyító kegyelmét. Ebben fontos azoknak a jelenléte, akik tudatosan végzik ezt a szolgálatot, akár orvosként, ápolóként vagy kórházlelkészként. Ennek a kegyelemnek a birtokában lehet a holisztikus szemléletet és diakóniai kultúrát közvetíteni.” – emelte ki a szolgálat lényegét dr. Velkey György. „Mit tehet tehát a kórházlelkész? Jelen van. Vigasztal. Reményt ad és közösséget teremt. Köszönet a lelkipásztoroknak, akik mindezt alázattal és hűségesen végzik.” – tette hozzá.
A KÖZÖSSÉGBEN LÉT GYÓGYÍTÓ EREJE
A lelkigondozás és a pszichológia hasonló terület, ám mégis különböző helyzetben találkoznak a betegekkel vagy hozzátartozóikkal. A kórházlelkészeknek közvetlenül a betegágy mellett kell meghallgatni és vigaszt nyújtani, míg a pszichológusokat csak később keresik fel kérdéseikkel a páciensek. Tapolyai Emőke pszichológus a két legnehezebb érzésről és azok feloldásáról mesélt a hálaadó alkalmon: „A bizonytalanság az egyik legnehezebben elviselhető emberi érzés, a másik pedig a magány. A bizonytalan ember azt kérdezi: mi lesz velem? Kiben bízhatok? Ki ért ahhoz, ami bennem történik? Egyáltalán ki ért meg engem? Ezzel együtt jelentkezhet a magány, amit a betegágyon érezhet talán legerősebben az ember. Ilyenkor felerősödnek identitási kérdéseink és megjelenik a bűntudat: mit tettem rosszul? A legfontosabb feladatunk elvenni a betegektől, hogy az identitásuk egyenlő azzal, hogy szenvedés. Nem lehet egyenlő. Krisztus szolgálóiként egyik legfontosabb feladatunk megmutatni azt, hogy az identitásod több, mint a szenvedésed, az identitásod több, mint a diagnózisod.” – adott iránymutatást Tapolyai Emőke a kórházlelkészek számára.
30 ÉV, 30 TÖRTÉNET
A jubileumi alkalmon a szolgálattevőket köszöntötte az országos esperesi kar nevében Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese, a Magyar Református Szeretetszolgálat nevében pedig Juhász Márton ügyvezető igazgató és Katona Viktória ügyvezető-helyettes, társadalmi missziókért felelős lelkipásztor, akik külön köszöntötték Gál Juditot, a Kórházlelkészi Szolgálat misszióvezető lelkipásztorát. Az alkalom zárásaként dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mutatta be a 30 év, 30 történet című kiadványt, melyben a kórházlelkészek az elmúlt évtizedek egy-egy emlékezetes történetét jegyezték le, ezzel is bemutatva a szolgálat sokszínűségét: „A jelenlét sokkal fontosabb, mint a szép szavak, de ha vannak szép szavak és jelenlét, az a legszebb együttállás!”
