Egy alkalommal a szeretetről, a mások felé való szolgálatról beszélgettünk a gyerekekkel. Szeretet-szolgálat … az amikor Micimackó mézet ad Malackának- mondta Lacika.
E gyermeki gondolatról eszembe jut annak a fontossága, amit e gyermek talán még kicsit öntudatlanul is, de megérzett: adni abból, amink van, ami a legfontosabb. Szeretetből odafigyelést, törődést, időt, türelmet, segítő kezet, lelki- és testi táplálékot a szükséget szenvedő embertársainknak.
Adni, hisz van miből, mert az Úr Isten kegyelméből megajándékozott a legnagyobbal, Jézus Krisztussal. Hit által, hálából, a tőle kért bölcsességgel tanulhatjuk a másokért élő és szolgáló szeretetet. Aki megtapasztalta az Úr Isten megváltó szeretetét, s kezébe helyezte életét, az feladatot, s életprogramot kap melynek kiemelt része a szeretetszolgálat, irgalmasság gyakorlása.
Naponta tapasztaljuk a Kismamaházban/ intézményünkben, hogy az otthontalanná vált édesanyák és gyermekek mindenüket elvesztve, hátrahagyva jönnek, s kérnek…segítséget, lakhatást, élelmet, ruházatot,..csak egy bíztató szót. A segítségkérések mögött mélyen ott él a lelki táplálék, a lelki segítség utáni vágy is.
Nem tekinthetjük a segítségre szoruló embertársainkat pusztán fizikai szükségletük alapján rászorulónak, minden bajba jutott ember lelki ápolásra is szorul, ezért a biztonságot, meleg légkört nyújtó szállás biztosításán túl, szeretnénk minél jobban segíteni a lakóinkat abban, hogy Isten befogadó, s elfogadó szeretetét átélve, megélve megerősödjenek, s új életet kezdhessenek.
Úgy hiszem, folyamatosan tanulnunk kell „jól” segíteni, szolgálni s megtalálni az embertársunkhoz, felebarátunkhoz vezető utat, olyan természetesen, magától értetődően, és mindenekelőtt felfelé mutatva, ahogyan azt az irgalmas samaritánus is tette.
Imádságban kell kérnünk Urunktól, hogy tudjunk szolgáló, cselekvő lelkülettel, irgalmas szívvel odafordulni a szükségben lévőkhöz, hogy alkalmas eszközök lehessünk Istenünk kezében.
Krisztus az, aki által segítségnyújtásunk, humánusságunk hivatássá, cselekvő szeretetté, szeretetszolgálattá válhat.
Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. (1Jn 3.16–18)
Bizonyára nincs olyan keresztyén, aki életének egy-egy szakaszában fel ne tette volna a kérdést: hogyan vonatkozik személyesen rám? Mit jelent, mit kellene jelentsen mindez a gyakorlatban az én életemben?
A hasonló kérdésekben az a szép, hogy általánosságban nem válaszolhatóak meg. Amennyire különbözőek vagyunk annyira különböző lehet az út is, amelyre Isten hív a szeretetszolgálat terén. Életünk egyes szakaszaiban is eltérhet, mikor mit kell tennünk ezen a területen. Amiben teljesen biztosak lehetünk, csak az, hogy életünk egyetlen korszaka sem jelent „felmentést” embertársaink szolgálata alól.
Hogyan deríthetjük ki, hogy nekünk személyesen, a jelenlegi életállapotunkban, milyen részt kellene felvállalnunk a rászorulók szolgálatából? Általános recept erre sincs, de amin elindulhatunk, Dr. Frank Miklós írása nyomán:
• Igazán segíteni csak szeretetből lehet.
• Kétszer segít, aki gyorsan segít.
• A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy örömmel segítesz.
• Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen.
• Ne alamizsnát adj, hanem igyekezz a bajt gyökerében orvosolni.
• A bajbajutottal törődj, szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést.
• Segíts annak, aki segíteni akar.
• Ne várj hálát. Ne sértődj meg. Ne légy kicsinyes. Imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott.
„Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok, csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni” (Albert Schweitzer).
Gálné Ács Mária, intézményvezető-lelkész (Megjelent a Reformátusok Lapja február 7-i lapszámában a szeretetszolgálati vasárnap apropóján)
