Advanced Search
találtunk 0 találatot
Találatok az alábbira:

„Benned a létra” vándorkiállítás

Szerző: Nagy-Kuthi Sára on 2015/10/30
| 0

Fogyatékkal élők alkotásaiból nyílt vándorkiállítás Zalaegerszegen. A festményeket, grafikákat, kerámiákat, faragásokat és nemezmunkákat november 6-ig tekinthetik meg a Keresztury Dezső VMK-ban.

A dombóvári Presidium Közhasznú Egyesület első alkalommal hirdette meg a pályázatot, melyre 180 munka érkezett, ebből 20-at állítottak ki a szervezők. A kiállított darabok között szerepel a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóháza ellátottjának, Horváth Lillának a festménye. A kiállítás október 20-i megnyitóján Török Zoltán intézményi lelkész, Czebeiné Nemes Bernadett intézményvezető és a Gondozóház fiataljai is szolgáltak.
„Lilla halmozottan sérült társunk, aki gyönyörűen fest, pedig kezét is csak korlátozva tudja használni. Aprólékosan, órákon, napokon át dolgozik egy-egy képen. Büszkék vagyunk rá és nagyon örültünk a tegnapi alkalomnak” – mondta Czebeiné Nemes Bernadett a kiállítás apropóján.

Fotó forrása: http://zaol.hu/kultura/benned-a-letra-fogyatekkal-elok-orszagos-vandorkiallitasa-1733938

További fényképek és tudósítás található a zaol.hu oldalon.

Intézmények összehasonlítása