Advanced Search
találtunk 0 találatot
Találatok az alábbira:

Diakóniai intézmények szolgálatát is segítik a közfoglalkoztatottak

Szerző: Nagy-Kuthi Sára on 2016/02/29
| 0

A református diakóniai intézmények fenntartói közül többen gondolták úgy, hogy bekapcsolódnak a Magyar Református Szeretetszolgálat országos közfoglalkoztatási programjába. Az MRSZ 4. programja ma ér véget, azonban március 10-én indul a új, 1 éves együttműködés.

Március 10-én indul a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) országos közfoglalkoztatási programjának következő, egy éves üteme, melynek keretében több mint kétezer ember kap munkát az ország háromszázötven településén. A következő ütemben résztvevő gyülekezetek, intézmények számára tájékoztatót tartottak február 23-án a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében.

„Az Úristen nem hiába bízta ránk ezt a feladatot, erőt is adott hozzá, s közösen, összefogva még hatékonyabbá tehetjük” – mondta köszöntőjében Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az MRSZ célja a közfoglalkoztatási programmal, hogy értelmes, hasznos feladatot s a későbbiekben is hasznosítható tudást adjon a munkanélkülieknek, lehetőleg a lakhelyükön.

 

Református közfoglalkoztatás

A második Orbán-kormány célul tűzte ki a közfoglalkoztatás egységes rendszerének a létrehozását, valamint az állami eszközökkel való egyházi szolgálat segítését. 2011-ben a korábbi közmunkaprogram, a közcélú munka, valamint a közhasznú munkavégzés helyébe az egységes közfoglalkoztatás lépett.

„Átmeneti segítség ez azok felé, akik nem tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon” – mondta Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárának közigazgatási főtanácsadója. A szakember szerint fontos, hogy a közfoglalkoztatás értéket teremtsen az ország számára, de szintén elengedhetetlen, hogy a résztvevők szociális és egészségügyi problémáin segítsen, valamint foglalkoztathatóságukat fejlessze. A program résztvevői, amellett, hogy huzamosabb időre rendszeres jövedelemhez jutnak, szakmai továbbképzéseken vehetnek részt és készségfejlesztő tréningeken, hogy megtanuljanak önéletrajzot írni, állásinterjún helyt állni.

 

Egyházunk 2013-ban csatlakozott a közfoglalkoztatási programhoz. Míg az első ütemben 462 fő dolgozott 170 településen „református színekben”, addig tavaly márciustól 208 településen 1194 embert foglalkoztatnak az MRSZ-en keresztül – derült ki Lutár Balázs, a Szeretetszolgálat szociális programjaiért felelős vezetőjének beszámolójából. Ezek a közfoglalkoztatottak munkájukkal a református gyülekezetek, szociális és oktatási intézmények szolgálatát segítik. Többségük társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból hátrányos helyzetű településen él és tartósan munkanélküli. Sokan közülük nem rendelkeznek munkahelyi tapasztalatokkal, korszerű szakképesítéssel, vagy 55 év felettiek, gyermekgondozás, hozzátartozójuk ápolása után szeretnének visszatérni a munka világába.

További bővülés márciustól

A kormány az idei évben 340 milliárd forintot szán a közfoglalkoztatás finanszírozására. „Szeretnénk újabbnál újabb tevékenységekkel bővíteni a programot. Támogatjuk a gondozatlan sírkertek rekonstrukcióját, belterületi utak karbantartását, önkormányzati bérlakások felújítását és egyéb tevékenységeket” – mondta Lőrincz Leó. A főtanácsos beszámolt az elmúlt év jogszabályi változásairól is: A közfoglalkoztatott mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991 évi IV. tv. szerinti munkaviszony – ide nem értve a közfoglalkoztatási jogviszonyt – létesítése céljából történő állásinterjún való részvételhez szükséges időtartamra. A közfoglalkoztató fizetés nélküli szabadságot engedélyezhet maximum 120 napra. Az álláskeresőt három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára az foglalkoztatási törvény alapján felajánlott, az álláskeresőkre vonatkozó rendelkezések szerint megfelelő munkahelyet nem fogadja el.

 

Február 29-én befejeződik az MRSZ jelenleg is futó programja, de a Belügyminisztériummal történt megállapodás értelmében március 10-én kezdődik a református közfoglalkoztatás ötödik, 2017. február 28-ig tartó üteme. A következő évben 2097 fő kaphat munkát 446 egyházi foglalkoztatási ponton, az ország 355 településén. Beszterczey András, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a módosított jogszabályok házi segítségnyújtásban is lehetővé teszik a közfoglalkoztatottak alkalmazását, ennek finanszírozása még nem tisztázott. „Nem a jogalkotó szándékkal van a baj, csak még nem fejeződtek be az egyeztetések a Belügyminisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával” – mondta. (Azóta kiderült, hogy nem igényelhető állami normatíva a közfoglalkoztatottak házi segítségnyújtás keretében történő alkalmazása után, mivel az kettős finanszírozásnak számítana.)

Bevált a kezdeményezés

A református gyülekezetek, egyházmegyék, oktatási és szociális intézmények képviselői a nap során tájékozódhattak a következő ütemet érintő technikai információkról és megosztották egymással tapasztalataikat is.

A Porcsalmai Református Egyházközség Szociális Szolgáltató Központja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat településén van jelen és végez különböző típusú szociális ellátást. A szakképzett ápolók munkáját az elmúlt egy évben tizenkét közfoglalkoztatott segítette: logisztikai, épületgondnoki, parkkarbantartói, adminisztrátori és konyhai feladatokat végeztek. Németh Ildikó intézményvezető tapasztalatai szerint sikerrel vették az akadályokat, többen közülük már találtak munkát, egyikük saját vállalkozást is indított, s volt, akit ők alkalmaztak. Beszámolójában azt emelte ki, hogy az egymásra figyelésnek köszönhetően értékes emberi kapcsolatokkal gazdagodtak, a sikerélmény pedig önbizalmat adott nekik.

 

Tóth Viktória férjével 2000 óta szolgál Abaújvár, Pányok és Zsujta egyre fogyatkozó református közösségeiben. Imádságos lelkülettel, Istenre hagyatkozva és sok munkával a fiatalokat is sikerült bevonni a gyülekezetbe, sajnos azonban ez sem állította meg a munkanélküliség miatti elvándorlást. Az elmúlt években ebben segít nekik a református közfoglalkoztatás lehetősége. A lelkészházaspár számára az a legfontosabb, hogy az emberek olyan munkát végezhessenek, melyben ki tudnak bontakozni. Így épül-szépül – idősek látogatásán, felújítási munkákon és számos más módon – a település és az összetartó gyülekezeti közösség.

Kálmán Csaba, a Magyaratádi Református Missziói Körzet lelkésze a közfoglalkoztatás gyülekezetépítő hatásairól tett bizonyságot. A lelkipásztor 2012-ben került a dunántúli falvakba, ahol nemcsak a templomok voltak szinte üresek, de a romák aránya és a munkanélküliség is nagyon magas volt. Mint mondta, Isten őt arra vezette, hogy az egyházközség nyisson a település felé, az ő szükségleteikre reagálva, cselekvő módon hirdesse nekik az evangéliumot. Együttműködnek a helyi önkormányzattal, óvodával, tanodát építettek, a közfoglalkoztatáson keresztül munkához segítik a lakosságot. Hangsúlyozta, hogy fontos az „együtt” fogalmának megélése, ez kötheti az embereket a gyülekezeti közösséghez. „2013 előtt a gyerekek arról beszéltek, hogy az édesapjuk melyik börtönben van, ma már viszont arról, hogy hol dolgozik” – osztotta meg sokak örömét a lelkipásztor.

www.reformatus.hu/Feke György – Mudura Zoltán, fotó: Vargosz



Intézmények összehasonlítása