Találatok az alábbira:

Kecskeméten mutatkozott be a Református Szeretetszolgálat

Szerző: gilicze.reka on 2022/02/07
| 0

Február 5-én Diakóniai nap keretein belül vendégeskedtek a bács-kiskuni megyeszékhelyen a Református Szeretetszolgálat munkatársai. Egyházunk február 6-án ünnepelte a szeretetszolgálat vasárnapját, melyhez kapcsolódóan szombaton Diakóniai napot szervezett a Kecskeméti Református Egyházközség.

Az alkalmon résztvevők a felzárkózási programokat ismerhették meg közelebbről. Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat (RSZ) diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese bemutatta a szervezet új felépítését, az átalakítás részleteit, Eperjesi Tamás, az RSZ Felzárkózási Osztályának vezetője pedig a felzárkózási területen végzett munkát.

Utóbbi a tanodák, Biztos Kezdet Házak működtetése mellett kiegészült a cigánymissziós szolgálattal és a roma szakkollégiumokkal, illetve később a Bárka Tábor, illetve a jelenleg a Magyar Református Szeretetszolgálati Alapítvány által koordinált Felzárkózó Települések programjai is ehhez az ágazathoz tartoznak majd.

Ez utóbbi alkotja egyházunk komplex vidékfejlesztési programját – immár 21 településen végezve segítő szolgálatot, melynek részleteit szintén Eperjesi Tamás ismertette.

 

Református Szeretetszolgálat – Felzárkózási Osztály

Intézmények összehasonlítása