Hetedik alkalommal gyűltek össze Isten dicsőítésére és a testvéri kapcsolatok építésére a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református felekezek cigánymissziói. A találkozót a békési Baptista imaházban rendezték, csaknem háromszázan gyűltek össze hazánk minden szegletéből. A konferencia résztvevői igyekeztek választ találni arra, hogyan magasztalják az Urat életük minden területén – a családban, a munkában, a gyülekezetben, az örömök és nehézségek között.
Két éve, a Debreceni Református Nagytemplomban ezerötszáz hívő cigány vett részt a sorban ötödik konferencián, tavalyi viszont kénytelenek voltunk az online térbe szorulni, és otthonainkban megélni a protestáns cigánymissziós egységet. Nincs kétségünk afelől, hogy Isten igéje helyszíntől, platformtól és távolságtól függetlenül hatással van ránk, ám égett a szívünk a személyes találkozás iránt, tudva, hogy mekkora erő rejlik abban, amikor egy lélekkel harsan a hálaszó templomainkban és imaházainkban.
Ám a dicsőítés nem csak az éneket és a zenét jelenti. Egész életünk arra szolgál, hogy megháláljuk az emberi erőnkből meg nem érdemelt kegyelmet – a szervezők éppen ezért ezt a témát helyezték a békési konferencia középpontjába. „Ha választani kellene a zene és a csönd között, akkor valószínű, hogy kevesen állnának ez utóbbi mellett – mi több, lehet, hogy a mennyországban csak fél óra jut a csöndnek, de dicsőíteni sokféleképpen lehet. Ma ennek egy kis szeletét tapasztalhatjuk meg” – fogalmazott Bakay Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymissziós referense a nap célját meghatározó köszöntőjében.
Persze ének nélkül nem teljes a dicsőítés: a konferencia délelőttjén a békési Kegyelem Gyülekezet, délután pedig az Alsózsolcai Metodista Gyülekezet tagjaiból álló zenekar vezette oda szíveinket Isten elé, noha utóbbi közösség érkezése az utolsó pillanatig bizonytalan volt. Hogy Isten milyen csodákra képes, azt Kurdi Zoltán metodista cigánymissziós vezető mondta el a közönségnek.
Az alsózsolcaiak lelkésze, Erdei-Nagy László a hét során szívinfarktust kapott, testvéreivel mégis útnak indult Békés felé – ám a buszon ismét rosszul lett, és minden emberi logika azt diktálta, hogy hazamenjen pihenni. A zenekar tagjai imaközösséget formáltak, László pedig úgy döntött, szeretne eljönni a találkozóra. Isten megerősítette őt, és biztonságban megérkezve, mosolyogva dicsőített egész délután – a Bárány véréért, nem kímélve testét mindhalálig, ahogyan Zoltán emlékeztetett rá A jelenések könyve 12,11 által.
A találkozó vendége volt Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója. Köszönetet mondott a felekezetek összetartásáért és a cigányok között végzett munkájáért. „Ha nincsenek partnerek a felzárkózás területén, akkor semmit sem ér a munkánk, a Protestáns Cigánymissziós Fórum pedig régóta partnerünknek számít. Hálás vagyok azért, hogy roma és magyar együtt dicsőítheti Istent” – jelentette ki.
Az eseményt szervező Magyar Pünkösdi Egyház képviseletében Pintér Imre köszöntötte a résztvevőket. „A misszió az egyház motorja, itt történik a fejlődés és a növekedés – Istennek pedig az a terve, hogy ne csak létszámban, hanem minőségben is ott legyen Krisztus az életünkben” – fogalmazott az egyházi alelnök.
Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója az irgalmas samaritánus története alapján emelte ki az odafordulás és közös szolgálat fontosságát. „A megbékéltetés szolgálatát egyedül Jézussal tudjuk megtenni. Mivel Krisztus teste egységet alkot, benne lerombolódtak a cigányok és magyarok közötti falak. Tapasztaljuk meg ma, holnap és az év minden napján Jézus engesztelő és falakat romboló áldozatát!” – mondta.
A konferencia mottója („Áldom az Urat mindenkor” – Zsolt 34,2) alapján délelőtt Péter Pál Nátániel hirdette Isten igéjét. A pünkösdi lelkipásztor bizonyságot téve hangsúlyozta, hogy bármilyen élethelyzetbe kerüljünk is, Istent lehet és kell is dicsőítenünk. „Az Úr maga megjelenik a dicsőítésben, ezért a sátán nem tud kísérteni és megtámadni minket, és ha áldom az Urat, akkor áldássá válok a környezetem számára is”.
Pál elbeszélte, hogy évekkel ezelőtt egy répaszedő gép leszakította a jobb hüvelykujját, a kórházban szenvedve pedig csak annyit tudott megkérdezni Istentől: miért? Ám amikor a sebészeti osztályon egyedül ő értette meg, hogy egyik betegtársa románul vízért kiált, később pedig végig ő fordított az orvosok és az ápolók számára, rájött: nyomorúságában is megáldotta őt az Úr – és bár az az egy ujja hiányzik, sebe begyógyult, és azóta is Isten hű munkása.
A Protestáns Cigánymissziós Konferenciák hagyományaihoz híven délután öt cigány testvérünk bizonyságtétele által épülhettünk. Ők Dani Eszter, a Magyarországi Református Egyház missziói főtanácsadója segítségével készültek fel gondolataik megosztására, elmondva, hogyan tudják áldani Istent életük különféle helyzetei között.
A pünkösdi Nagy Jenő fiatalként epilepsziája miatt szokott rá a kábítószerekre, majd használóból előállító, aztán díler lett. Még édesapja halálos ágya mellett is a drogokon járt az esze, a szer utáni vágyakozás miatt pedig rengeteg embert megkárosított. Előfordult, hogy a Biblia lapjaiba tekerte az anyagot, szándékosan botránkoztatta meg a hívőket, de egy ismerőse által eljutott a békési Kegyelem Gyülekezetbe, ahol megismerte Jézust és letette a kábítószert. Ma már a pünkösdi cigánymisszió munkatársa, és régi drogos ügyfelei azért keresik fel, hogy szabadulást találjanak.
Horváth László a borsodi Lakon él családjával, s bár nagyon nehéz körülmények között, alkoholista és erőszakos apa mellett nőtt fel, már fiatal fiúként hitre jutott. Nem sokkal első gyermeke születése előtt azonban – munkahelyi baleset következtében – látása romlani kezdett, és hamarosan megvakult. Ám ő nem keseredett el emiatt, továbbra is hálát adott Isten áldásaiért: jelenleg a helyi református lelkipásztorral együtt jár evangelizálni, ősztől pedig részt vesz az Országos Református Cigánymisszió kétéves, keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésén.
A huszonhat éves Balogh Krisztián hét éve tért meg, szintén drogos karrierből – lecsúszásáról annyit mondott: eljött az idő, amikor rájött, ha folytatja a kábítószerezést, bele fog halni. „A mélységben úgy láttam magamat, mint ahogyan Isten” – fogalmazott. Krisztián a fókuszt arra helyezte, hogyan tudjuk Jézust képviselni a családunkban. „Megtért emberként is vannak bukásaink, de így is áldás lehetünk családtagjaink számára. Isten formál minket és felkészít a szolgálatra. Jézus kereszthalálát szem előtt tartva fel kell venni a keresztemet, és áldássá kell lennem ott, ahol vagyok” – tette hozzá.
Pappné Bencsik Diána a Heves megyei Szajlán, tradícióit őrző cigány családban nőtt fel, és tizenkét évesen tért meg egy pünkösdi gyülekezetben. Nagy szükség támadt a lelkében az ott tapasztaltakra, és azóta az Úr útját követi. Sokat imádkozott azért, hogy hívő párt találjon magának. Amikor ez megadatott neki, férje egy cigánymissziós konferencián kérte meg a kezét – két napra rá pedig új munkahelyre került. Ma a pünkösdi cigánymisszió munkatársa a Felzárkózó Települések programban: folyamatosan megerősítést kap arról, hogy Isten megáldja őt.
Erdei-Nagy Róbert a konferencia délutánján már a színpadon állt, mint a metodista dicsőítő zenekar egyik gitárosa, ám bizonyságtételét is meghallgathattuk. Katonaként hamar rászokott az italra, de az alsózsolcai gyülekezetben – ahol testvére, László a lelkész – hitre jutott, és elkezdett szolgálni. Több társával együtt úgy gondolták, a gyülekezeti dicsőítés és a lakodalmakban való zenélés, mulatozás tökéletesen megfér egymás mellett. Ám rájött: ez nem mehet sokáig. 2021 novemberében súlyos gyomorbetegségen esett át, és végül azért imádkozott, bárcsak jóvá tehetné a hibáit. Gyógyulása után az Úrnak szolgál, és igyekszik építeni a gyülekezetet.
A konferencia végén Tóth Anita, az Országos Református Cigánymisszió referense tekintett vissza a napra. Hálát adott azért, hogy két év után ismét megélhettük a személyes testvéri közösséget, hogy nincsenek falak közöttünk, és megfogalmazta abbéli reményét, hogy száz év múlva az utódaink ugyanígy dicsőítsék majd Istent.
Áldást Sztojka Szabina, az Országos Református Cigánymisszió vezetője mondott a résztvevőkre: „Most haza kell mennünk. Miért? Tesszük fel a kérdést, hiszen olyan jól éreztük magunkat. Jézus mondta azt a tanítványoknak, hogy »Menjetek!« De hozzátette azt is, hogy »Veletek vagyok a világ végezetéig«” .
A testvérek arcán – még az álarc mögött is – látható öröm, a régi ismerősök megölelése, az Istent dicsőítő és egymásért imádkozó közösség mind-mind tanúságát adta, hogy minden származási és felekezeti határon túlmutat a Krisztustól eredő szeretet. Áldjuk ezért az Urat. Áldjuk őt mindenkor!
Református Szeretetszolgálat – Felzárkózási Osztály
