Találatok az alábbira:

Karácsonyi ünnepséget tartott Debrecenben a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ

Szerző: szirak.sara on 2022/12/15
| 0

Több mint 500 gyermek, nevelőszülő és intézményi munkatárs gyűlt össze 2022. december 15-én a Debreceni Református Nagytemplomban. A Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ karácsonyi ünnepségén többek között Az év nevelőszülőit, Az év tanácsadóit és Az év támogató lelkipásztorát is díjazták.

Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Heves megyéből is érkeztek nevelőszülők és gyermekek, hogy a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ nagy családjának közösségében készüljenek Krisztus születésének ünnepére. Az intézmény karácsonyi alkalmának kezdetén Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, a Tiszántúli Református Egyházkerület diakóniai előadója házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Egy bibliai barkóbára hívta az összegyűlteket: az első kérdésnél mindenki könnyen kitalálta, hogy melyik ünnepre gondol, amikor az arany, tömjén, mirha, ajándékok, világosság és szeretet szavakat sorolta. A második feladvány azonban nehezebbnek bizonyult, amikor a félelem, a hajléktalanság, a menekülés és a szegénység szavak hangoztak el, melyek ugyanúgy a karácsony jellemzői a lelkipásztor szerint.

„Ha felidézzük a Bibliából, hogy mi történt karácsonykor, akkor rájövünk, hogy ez a két érzéscsoport találkozott egymással. Isten a földre jött, a bölcsek ajándékokkal köszöntik, de közben ott van egy szegény fiatal pár, ahol az asszony bármelyik pillanatban megszülhet, és minden fogadóból elküldik őket, mert nincsen számukra hely.”– magyarázta Beszterczey András. Hozzátette: a mostani karácsonyunkban is több érzés összevegyül, köztük a csillogás, a fény, de mellette a szegénység, a menekülés is. De bármi történik, az örömhír akkor is ott van számunkra, hogy valaki szegénnyé lett, hogy mi gazdaggá legyünk, ez a gazdagság pedig nem tárgyakban mérhető, hanem a szívünkben és szeretetben.

A családokat és vendégeket a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ nevében Miklósi Erzsébet intézményvezető és Kocsis Attila lelkipásztor köszöntötte. Miklósi Erzsébet hangsúlyozta: a gyermekvédelmi központ mindig egy nagy családként van jelen a Nagytemplomban, és reményét fejezte ki, hogy a gyermekek is érzik, hogy a nevelőszüleik és gyülekezetük mellett ez a közösség is egy biztonságos hely számukra, ahová bármikor fordulhatnak.

Ahogyan már hagyománnyá vált, a karácsonyi ünnepi alkalmon az intézmény vezetősége méltatta a nevelőszülők áldozatos munkáját és szolgálatát, és elismerésüket fejezték ki Az év nevelőszülői, Az év szakmai vezetői, Az év pszichológusa, Az év ügyintézője és gazdasági ügyintézője, Az év technikai munkatársai, Az év lakásotthona, valamint a nyugdíjba vonuló nevelőszülők számára. Az egyéni elismerések mellett a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ köszönetét fejezte ki azoknak a szervezeteknek, közösségeknek is, akik hosszútávon segítik együttműködésükkel az intézmény életét. Az év támogató szervezeteként a Magyarok Kenyere Alapítvány, Az év támogató gyülekezeteként a Körösladányi Református Egyházközség, valamint Az év támogató lelkészeként Nagy György, a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztora vehette át ajándékát és emléklapját.

Az ünnepség további részében két hajdúhadházi nevelőszülői család közös dicsőítéssel, Radics Gábor pedig citerajátékával hozta el az adventi várakozás örömét a vendégek szívébe. A gyermekek természetesen idén sem tértek üres kézzel haza otthonaikba: egy-egy Lego ajándékcsomaggal örvendeztette meg őket a nevelőszülői hálózat vezetősége. A Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület Legó kampánya a Kárpátok Alapítvány és a Legó csoport támogatásával valósul meg. 

Fotó és szöveg: Dobis-Lucski Zsófia

Intézmények összehasonlítása