„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
(Máté 22: 36–39.)
Október 1-jén ünnepelte alapításának 40. évfordulóját a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM). Az ünnepet Ráckeresztúron a Drogterápiás Otthonban tartották több mint száz vendég részvételével.
Az ünnepre hangolódva a rendezvény dicsőítéssel kezdődött, melynek magasztos hangulata az Otthon lelkületébe is betekintést engedett. Majd Erdős Eszter lelkész, a KIMM vezetője örömmel köszöntötte a résztvevőket.
Bemutatta Katona Viktor lelkipásztort, aki október 1-jével veszi át az intézményvezetői teendőket.
Katona Viktor köszöntő szavait követően Erdős Eszter lelkész elsőként háláját fejezte ki mindenkinek, aki a Misszió és az Otthon létrehozását segítette. Röviden beszélt az alapítás és az indulás nagyobb lépéseiről.
Elmondta, hogy szándékosan választották a konferencia mottójának a Máté 22: 36-39-et. „A szeretet mindenen átsegít” – jelentette ki, majd Augustinust idézte: ’Szeress és tégy, amit akarsz!’. „Szeretem Jézust, az embertársaimat. Ez a fontos, az útjelző: a szeretet; ha szeretsz, az jó irányba, a jó útra vezet.” – hívta fel a figyelmet. „Ha szeretsz, Isten lelke betölt Téged. Szeressétek ellenségeiteket! – ennek lényege maga a betűk mögött húzódó mély tartalom. Csak így van értelme az életnek – mert nem elsősorban a betűkre kell figyelni és azt betartani.”
Az áhítatot Németh Mihály bizonyságtétele követte. Beszélt élete eseményeinek mélypontjairól, és arról, hogy milyen mélyről indulva találta meg az Urat: „Megismertem Jézust, és megtértem.” – Visszament az iskolába érettségizni, bejelentett állása is lett. Mint mondta: „Csak azt éreztem, hogy kapok.” Mihály ma már a Drogterápiás Otthon munkatársa.
Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója beszédében megköszönte Erdős Eszter több évtizedes, Krisztushoz hű sáfárként végzett, elkötelezett és odaadó szolgálatát. Elmondta: „A ráckeresztúri szolgálat azt a hitet adja vissza egyházunknak, hogy az Ige élő és ható, és képes életeket gyökeresen megváltoztatni. Képes megszabadítani rabságokból. Képes újonnan teremteni és új természetet adni.” Hozzátette: „A drogrehabilitációs szolgálat azért is példa egyházunk sok szolgálata számára, mert a munkatársak megtért emberek, akik bizonyságot tesznek Krisztusról.”
A délutáni programban két választható műhelyre lehetett bejelentkezni. Az egyik a „Drogpolitikai jövő és társadalom” címmel Dr. Haller József, neurobiológus, kutató, az MTA doktora és a Drogkutató Intézet igazgatójának előadása volt, a másik előadóteremben Erdős Eszter „A református drogmisszió története” címmel beszélt a misszió létrejöttéről, a munkájáról számos történettel színezve azt.
Az ünnepi rendezvény utolsó előadását Járay Márton lelkész, egyetemi oktató tartotta „Hit és gyógyulás” címmel. Az eseményt Katona Viktor, az új intézményvezető beszéde zárta.
Hálát adunk, Urunk, a drogmisszióért, a munkatársainkért és azokért az embertársainkért, akik kimenekülhettek a drog fogságából és segítetted őket, hogy megtalálják a Hozzád vezető utat! Soli Deo Gloria!