Találatok az alábbira:

BEIKTATTÁK PUCH ANIKÓ INTÉZMÉNYVEZETŐT

Szerző: szirak.sara on 2023/11/08
| 0

A Filadelfia Ház – Fogyatékosokat Segítő Református Központ november 8-án intézményvezetői, beiktató ünnepséget tartott, ahol Puch Anikó intézményvezető szolgálatát erősítették meg öt évre.

A rendezvény kezdetén Nyikos András, a Budapest-Árpádföldi gyülekezet lelkipásztora szolgált imádsággal, majd Koroknai-Tegez Ferenc, a Budapest-Angyalföldi Református Gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét az ApCsel 21, 1-8. igeversei alapján.

Koroknai-Tegez Ferenc kiemelte, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekre nem tudunk felkészülni, de ha Krisztusban élünk, akkor ez olyan támasz, ami megtarthat bennünket, és erőt adhat mindennapjainkban: életünkben, szolgálatunkban egyaránt.

Dani László, a Filadelfia Ház intézményi lelkésze áldásmondását követően Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntötte a jelenlévőket az Lk 14 igeversei alapján.

A kitaszítottakat, a peremen élőket kell meghívni, ez a diakónia feladata. Nem egy intézmény meghívása ez, hanem Jézus engedelmességre felszólító parancsa. Nem a visszonzás-várás miatt cselekszünk, hanem bőkezűen, mindenféle számítást nélkülözve adunk, hiszen mi is fentebbről kapjuk ehhez az elhívást. Ez a kegyelem és szeretet, ami arra ösztönöz bennünket, hogy visszaadjunk azoknak, akik ránk bízattak” – helyezte a hallgatóság szívére Czibere Károly.

Puch Anikó beiktatási fogadalomtételét Kovács József, a Református Szeretetszolgálat intézményi lelkészi referens vezette.

A jelenlévő lelkipásztorok, Csikó Katalin, Görcsös Éva, Takács-Mohácsy Nikoletta, Nyikos András, Koroknai-Tegez Ferenc, Dani László és Kovács József köszöntötték egy-egy igével a beiktatott intézményvezetőt.

Az ellátottak a munkatársakkal közösen ünnepi műsorral örvendeztették meg a jelenlévőket, majd kötetlen együttlét és szeretetvendégség következett.

A munkatársi közösség nevében Tomcsányi Katalin intézményvezető-helyettes köszöntötte Puch Anikót.

Szeretettel gratulálunk Puch Anikó intézményvezetőnek! Életére, szolgálatára Isten gazdag áldását kérjük!

Intézmények összehasonlítása