Advanced Search
találtunk 0 találatot
Találatok az alábbira:

Debrecenben is épült a Szeretethíd

Szerző: Nagy-Kuthi Sára on 2023/05/20
| 0

Közel tizenötezer önkéntes építette az idei évben a Szeretethidat Kárpát-medence-szerte május 19-én és 20-án. A Magyar Református Szeretetszolgálat Debrecenben, a Kelet-magyarországi Gyermekvédelmi Központ bevonásával mintegy 100 fő számára szervezett családi napot május 20-án, szombaton Hármashegyalján.

A debreceni összefogással és családi nappal a szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megerősítsék a nevelőszülők és a nevelt gyermekek közötti szeretetkapcsolatot, lehetőséget biztosítva az együtt töltött minőségi idő áldásos erejének megtapasztalására.

A Szeretethíd központi gondolata, hogy szeretetet építünk, a szeretet tégláiból. Ez a gondolat vezérelt bennünket a mai napra készülve is, örömet szerettünk volna szerezni a lakásotthonban vagy nevelőszülőkkel élő gyermekeknek. Ha minél több szeretetet adunk: ettől nem leszünk kevesebbek, hanem annál sokallta többek – mondta el Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora.

A tervek megvalósulását a Debrecen-Szabadságtelepi Református Egyházközség és a Zsuzsi Erdei Vasút közreműködéssel végezték. A családok a Zsuzsi Erdei Vonattal utaztak, és 11 órakor érkeztek meg Hármashegyaljára, ahol színes programokon vettek részt. A szervezők kézműves-foglalkozásokkal, túrával, ebéddel, ügyességi játékokkal kedveskedtek a résztvevőknek, és minden gyermeknek egy-egy elemózsiával, játékkal ellátott ajándékcsomaggal.

Intézmények összehasonlítása