Advanced Search
találtunk 0 találatot
Találatok az alábbira:

Elismerés, elköszönés

Szerző: Nagy-Kuthi Sára on 2023/12/16
| 0

Karácsonyi ünnepséget tartott a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ

Ölben ülő kisbabák, nagy iskolatáskával érkező gyermekek és a felnőttkor küszöbén álló kamaszok: minden korosztály képviseltette magát december 14-én a Debreceni Református Nagytemplomban a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ karácsonyi ünnepségén. A résztvevők öt vármegyéből érkeztek, és mindannyian nevelőszülőknél, gyermekotthonokban vagy lakásotthonokban élnek. Mindenkinek más a családi háttere és a története, de a jelenükben valami összeköti őket: a Református Szeretetszolgálat és a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ szerető közössége.

A karácsonyi ünnepség kezdetén dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Pál apostol korintusiakhoz írott első levelének igéivel, a szeretethimnusz szavaival köszöntötte a megjelenteket, amely magyarázata alapján Jézus ábrázolásának mintájául szolgált. „A szeretet himnuszának minden szavából Jézus arca tekint vissza ránk. Jézuson lehet lemérni, hogy a tökéletes szeretet mit tesz és mit nem tesz a másikkal. Az első karácsonyon eljött a tökéletes szeretet ebbe a világba, hogy kifeszítse azt a nagy hálót, ami felfogja a bűneinket, hogy a Megváltó megmentsen minket.”

A Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ élén szeptember óta Egri Ilona szolgál intézményvezetőként, aki az elmúlt esztendőt a változások évének nevezte: „Számos változást kellett és kell megélnünk ebben az évben. Változások történtek a vezetőség életében, áprilisban elveszítettük egyik szakmai vezető kollégánkat, és ma pedig nyugdíjba vonuló lelkipásztorunktól veszünk búcsút. De ezek mellett hálával és örömmel emlékezünk vissza azokra a családi napokra, gyülekezeti napokra, munkatársi alkalmakra, amelyeken együtt lehettünk, valamint az országos nevelőszülői találkozóra, amelyen 1600 gyermek tölthetett el együtt egy felejthetetlen napot Debrecenben.” Az intézményvezető kitért köszöntőjében rá, hogy a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központhoz kötelékében több mint 2300 gyermekkel foglalkoznak öt vármegye területéről, akik nevelőszülőknél, gyermekotthonokban vagy lakásotthonokban élik mindennapjaikat. Büszkén mesélt eredményeikről: jelenleg az egyetemi felsőoktatás 13 különböző képzési területén is vannak fiataljaik, a kisebbek is számos szép versenyeredményt értek el az elmúlt hónapokban, több családban részesülhettek a gyermekek a keresztség sákramentumában, és a nevelőszülők közül többek munkáját is díjakkal, elismerésekkel jutalmazták.

Így történt ez a Nagytemplomi ünnepségen is, ahol többek között az év nevelőszülője, az év lakásotthona, az év szakmai vezetője, az év pszichológusa mellett oklevéllel és ajándékkal jutalmazták az év támogató szervezeteként a SeaMaster Products Kft.-t, az év támogató lelkipásztoraként Baracsi Istvánt, az Újfehértói Református Egyházközség lelkipásztorát, az év támogató gyülekezeteként pedig a Nyíregyházi-Örökösföldi Református Egyházközséget ismerték el.

A gyermekek lenyűgöző ünnepi műsora után jött el a búcsúzás ideje: több évnyi szolgálat után távozik a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ lelkipásztora, dr. Kocsis Attila, akit nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntöttek az intézmény képviselői. Dr. Kocsis Attila Pál apostol korintusiakhoz írott második levelének versével búcsúzott a szolgálattól: „…mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,18) „Ha összeszámolom a teológiai tanulmányokkal és szolgálatokkal eltelt éveket, 48 évről beszélünk. Ezekben az években ha csak a láthatókra figyeltem volna, biztosan zsákutcába kerültem volna. De a horizontális látás mellett volt erő fölfelé is tekinteni, hiszen onnan jött a segítségem. Éppen ezért nem keserűséggel, hanem örömmel és megelégedéssel köszönök el és kezdem el nyugdíjas éveimet.” Az elköszönés után, egy kulcs formájában jelképesen átadta dr. Kocsis Attila a stafétát utódjának, Molnár Norbert lelkipásztornak.

A Református Szeretetszolgálat nevében hosszú, boldog, erőben és egészségben teljes nyugdíjas éveket kívánunk Nagytiszteletű Úrnak, a családoknak és gyermekeknek pedig áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepet!

Intézmények összehasonlítása